A magyar boltokba is került a fertőzött Kinder tojásból

Kinder tojásokat vettek le a brit boltok polcairól, mert szalmonellával összefüggő megbetegedést okozhatnak. A visszahívás más országokat is érinthet.

Szalmonellagyanú miatt hívtak vissza Kinder tojásokat az Egyesült Királyságban. A termékek egy része megbetegedéseket okozott, ezért volt szükség az akcióra. Két héttel húsvét előtt ez igen nagy problémát jelent, mivel a csokitojás ilyenkor kifejezetten népszerű. A Kinder tojást is gyártó Ferrero édesipari cég közleményt adott ki.

Húsvéti kedvenc került visszahívásra szalmonellagyanú miatt / Fotó: Victoria Jones - PA Images/Getty Images

A Kinder Meglepetés csokitojásokat az Egyesült Királyságban lévő boltok polcairól kellett visszahívni, mert a termékek egy részének elfogyasztását követően szalmonellagyanús megbetegedéseket figyeltek meg.

Belgiumban gyártották a tojások egy részét, innen több országba is eljutottak. Egyelőre ugyan csak a brit üzletekből jött hír, azonban a Ferrero édességgyártó cég közleményében arra figyelmeztet, hogy más országok is érintettek lehetnek.

A brit Élelmiszerszabványügyi Hatóság (FSA) azt javasolta a fogyasztóknak, hogy inkább ne egyék meg azokat a csokitojásokat, amelyek július 11. és október 7. közötti minőségmegőrzési idővel rendelkeznek.

FRISSÍTÉS: Újabb bejelentések szerint Magyarországra is érkezett a fertőzött csokoládékól. A Nébih honlapján közzétette az érintett termékek listáját, ami folyamatosan frissül. A követező csokoládékkal akadt probléma:

  • Kinder Schokobons 46g, 125g, 200g, 300g,
  • Kinder Surprise Maxi 100g,
  • Kinder Mix 198g,
  • Kinder Maxi Mix 133g,
  • Kinder Mini Eggs 250g,
  • Kinder Happy Moments 133g, 162g, 347g

Forrásunk volt.

Címlapkép: Victoria Jones - PA Images/Getty Images


Még több érdekesség, hír és újdonság:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...