Bizarr kísérlet – kétszer annyi tejet ad egy új tehénfajta

Egy kutatócsapat sikeresen létrehozott egy olyan szuper produktív tehénfajtát, ami köröket ver az átlagos példányokra.

Nemrég egy maroknyi kínai kutató három olyan „szupertehenet" hozott létre klónozás során, amik az átlagosnál sokkal több tejet adnak. A klónozott példányok éppen a kínai holdújév előtt jöttek a világra – írja a hetek.hu.

Bizarr kísérlet – kétszer annyi tejet ad egy új tehénfajta

A szupertehenek évente 18 metrikus tonna tejet tudnak termelni, ami jócskán több az Egyesült Államokban fejt tehenek éves teljesítményénél (10,8 metrikus tonna). Életük során pedig képesek lesznek 100 tonna tejet termelni. A kínai szakemberek szerint 10 ezerből csupán egy tehén tud annyi tejet termelni, mint egy szupertehén, ezért klónoztak több olyan egyedet, amik ilyen elképesztően produktívak.

Kína egyébként azért kezdett bele a szupertehenek klónozásába, mert az ország tejtermelése egyszerűen nem tudott lépést tartani a hazai kereslettel. A helyzetet tovább rontotta, hogy a takarmányárak is megemelkedtek. Ezenfelül Kína folyamatosan csökkenteni szeretné az európai szarvasmarha-importtól való függőségét is.

A projektet vezető kutató, Dzsin Japing elmondása szerint a tehenek klónozásához a szuperpéldányok füléből vettek szövetmintát, majd ebből hoztak létre 120 klónozott embriót. Az így született állatok közül egynek teljesen ugyanolyan volt a bőrmintázata, mint az eredeti példánynak.

Terveink szerint két-három éven belül képesek leszünk létrehozni egy több mint ezer szupertehénből álló állományt

– mondta a kutató.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.