Szív alakú szendvics gyereknapra

Nemcsak gyereknapon érvényes! Máskor is örülnek unokáink, ha szív alakú szendviccsel kedveskedünk nekik. Nem nagy kunszt elkészíteni!

Fotó: Flickr - by theloushe

Nagyszülők és unokák címmel jelenik meg kötetem a Könyvhétre, és annyi minden más mellett, gyerekeknek szóló receptek is találhatók benne. Közülük választottam ki ezt a szív alakú szendvicset, és remélem, minden kisgyerek örömmel falatozza majd, mint ahogy az én unokáim is ezt teszik.

Nagyon egyszerű elkészíteni, semmiféle kiszúró forma nem szükséges hozzá, csak egy domború hátú félkilós kenyér, vagyis egyszerűen, egy vekni. Ez lehet fehér, félbarna, barna, ki milyet szeret. Én most rozscipóból formáztam. Alulra kerülhet margarin, vaj vagy fűszervaj, esetleg valamilyen házi kence, nekem az uborkás túrókrém a kedvencem.

Lássuk, hogyan varázsoljunk kenyérszívet!

  1. Egy szelet kenyeret a felső bal harmadától indulva vágjunk szét úgy átlósan, hogy középtől kissé jobbra fejezzük be a műveletet.
  2. Most a jobb felét fordítsuk meg, és amikor a két srég szeletet egymás mellé tesszük, szép szívformát ad ki.
  3. Miután megkentük, megpakolhatjuk felvágottal, szalámival, de akár sült hússal, sajttal, főtt tojással, és kedvünk szerint, vagy unokáink kívánságának megfelelően, friss zöldségkarikákkal, salátával díszíthetjük.

{ GALÉRIA = title:Sz%C3%ADv%20k%C3%BCldi%20szendvics, 0,1,2,3,4 }

{node=140904}

Ilyesfajta reggelinek vagy vacsorának különösen kisebb unokáink szoktak örülni, akik már maguk is tudnak szívet rajzolni, de nagyon népszerű a gyerekbulikon is.

De, hogy aktuálisak legyünk, készítsük el most ezt a „Szív küldi szívnek” kenyérszeletet a gyereknapi reggelire vagy uzsonnára!

Mari nagyi

Gyerekek kedvére: színes gombócok >>

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A mosógépnek van egy programja, amit szinte mindenki félreért: mutatjuk,...

A mosógépeken található programok száma évről évre nő: pamut, eco, gyorsmosás, finommosás, sport, gyapjú… és ott van a kímélő beállítás is, aminek tényleges szerepét sokan félreértik. A neve alapján sokan azt gondolják, hogy ez az, amit a legfinomabb anyagokhoz, például selyemhez kell használnunk, de már mutatjuk is, mire való valójában!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...