Szilvát a desszertbe!

Vannak sütemények, amiket ugyan könnyen össze lehet dobni, de egy kicsit több idő ráfordításával igazi házi finomságot készíthetünk - most a szezonban természetesen szilvával!

Ha jön az augusztus meg a szilva, első körben a lekvárfőzés jut eszünkbe. Meg a s zilvás pite. Meg a szilvás egyensúlysüti. És persze a szilvás gombóc. Tiszta szerencse, hogy a szilvaszezon most vagy 2 hónapig egyfolytában tart, mert annyi jópofa dolog készülhet ebből a szép, hamvas, kékes-lilás gyümölcsből, hogy az ember nem győzi felhasználni. Ilyenkor meg, a szezon elején, még akkor is utána nyúl, ha a recept amúgy nem kívánná meg feltétlenül - de az újdonságokról nehéz lekattanni, ezt mindannyian tudjuk.

A vaníliás kosárkát szilvakompóttal itt találod

Még a pudingos kosárkákról is, pedig magát a szót enyhén szólva sem kedvelem - igaz, ez nem szegény árva sütemény hibája, sokkal inkább azé a trehányságé, aminek következtében egy jobb érzésű, gyomrát kedvelő ember hidegrázást kap. A 'pudingos' jelző ugyanis, hála a porverziónak és a látványpékségek kreatív iparihulladék-felhasználásának, a gasztronómiában inkább szitokszónak számít, mint nyálelválasztás-beindítónak. Ez persze csak az én véleményem, viszont én ragaszkodom hozzá. A tojássárgájából és rendes, minőségi alapanyagokból 10 perc alatt elkészített, rezgős, édes, eredeti pudingnak ugyanis semmi köze nincsen a tejjel felönthető zacskós verzióhoz. Olcsóbbnak esetleg olcsóbb, gyorsabbnak nem mondanám, finomabbnak meg pláne nem.

A vaníliás kosárkát szilvakompóttal itt találod

Valójában nem az a célom, hogy az egyiket leszóljam - jól csinálom, mi? - , hanem hogy kedvet csináljak a másikhoz. Mivel a puding próbája az evés, ehhez természetesen el kell készíteni - és most nemcsak magának a krémnek álltam neki, hanem egy olyan vajas tésztának is, amit szintén lehet előre gyártva kapni a boltban, ugyanúgy nem nagy dolog összedobni, és legalább annyival veri a kész verziót, mint a porpuding a valódit.

A vaníliás kosárra szilvakompóttal receptjéért ide kattints

Két egyszerű alaprecept - egy vajas tészta és egy vaníliás puding. Mindkettő kiindulópontja lehet rengeteg más desszertnek is, így érdemes megtanulni az elkészítésüket. A vajas tészta lehet sütemények és torták alapja, de bármilyen idénygyümölccsel megtöltve a legalapvetőbb pitét kapjuk meg, sós töltelékkel pedig egy komplett vacsora alapja. A pudingot ehetjük magában, ha épp nagyon vágyunk valami édességre, házi piskótatésztával és gyümölccsel a legegyszerűbb nyári tortát kapjuk eredményül, de házi péksüti készítésekor is jó szolgálatot tesz.

A vaníliás kosárka szilvakompóttal receptjét itt találod

A kettő együtt pedig egy klasszikus, békebeli franciás süteményt alkot - ami csak még jobb lesz a friss szilvából összerottyantott szirupos-fahéjas kompóttal. Próbáljátok ki, és ha nem győz meg titeket az eredmény, ígérem, többet nem prédikálok!

Ez is érdekelhet!

Ezeket olvastad már?

Válaszd ki a legédesebb dinnyét 5 lépésben

A görögdinnye vásárlása mindig nagy dilemma: a boltban hosszasan állhatunk a zöld golyóbisok előtt, kopogtatva, szaglászva őket, beszélve hozzájuk, és még ezek után is simán lehet, hogy amit hazaviszünk, éretlen és élvezhetetlen. De akkor mégis mire figyeljünk?

Brecz Judit

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.