Szabadtűz: Duna-parti party ananászos sertéssel a szabadban - grillezz egy utolsót!

A nyár az utolsókat rúgja, de mondjuk azt rendesen, így hát grilleztünk a Duna-parton egy csodálatosat, méghozzá a következő főszereplőkkel: Röfi, Ananász és Teriyaki.

Itt állunk szeptember idusán, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a nyár véget akarna térni, szóval az indiánok meg a vénasszonyok nyara idén asszem bőven ki lesz maxolva. Mondjuk ezzel semmi gond, én adom is, annyira nagyon, hogy le is gurultunk a Duna-partra grillezni.

A lustaság nagy úr nálam, az éhség pedig totálisan ki tud készíteni, ha arról van szó, így tehát kellett valami egyszerűen elkészülő kaja, ami lehetőleg nagy mennyiségű és finom is egyszerre!

A recept, amit választottam, már megállta a helyét egyszer tavaly, amikor is cimborámnál az erkélyen grillezünk egy hatalmasat, ráadásul az év legmelegebb napján - hát, a szomszédok nem díjazták különösebben.

Ez tehát egy kipróbált receptúra volt, és igazából csak hús - nyilván sertés - és ananász kell hozzá, ja meg kis szójaszósz és méz, de ez már mind részletkérdés.

Az ihletet amúgy a szamurájok földje adta, nevezetesen Japán, hiszen ott pereg ez a teriyaki téma. Hót egyszerű sztoriról van szó: fogod a húst, felhúzod grillpálcikára, majd megsütöd, a végén egy szójaszószos-melaszos cuccal lekened, és picit rásütöd. Nos, ugye, hogy nem annyira nagy ördöngösség?

Szóval nézd meg a videót, vásárolj be hozzá, és lépés a természetbe egy utolsót grillezni ebben a gyönyörű időben, szevattok!

Ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Ez a legjobb egyedényes paradicsomos tészta...és egyben irtó pöpec túrakaja is!

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Öblítő helyett ezt a házi keveréket használd, hogy igazán illatosak...

A mosás teljesen hétköznapi tevékenység, amit a legtöbben az adott textil címkéje alapján végeznek. Ha viszont nem vagy elégedett a törülközök milyenségével mosás után, akkor hadd áruljuk el mai Otthon Tippünkben, milyen házi keverék teszi igazán puhává és illatossá őket. Azt eláruljuk, hogy öblítőt nem használunk hozzá.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...