Kimagasló séftehetség került Széll Tamás éttermének élére

A budapesti Stand25 Bisztró életében fontos változás történt a közelmúltban: új séf érkezett a kedvelt étterem élére, akit a nemrég bezárt Öreg Prés Étterem vezetőjeként ismerhetünk.

Mostantól Volenter István vezeti a Stand25 Bisztrót, Pető Andrással karöltve. Az elmúlt évtizedben Volenter több helyen is bizonyította rátermettségét, elsősorban azzal, hogy 2021-24 között vezette a móri Öreg Prés Éttermet.

Volenter István
Volenter István
forrás

Volenter István nevét az elmúlt évtizedben már több fontos gasztronómiai kapcsolódás miatt is hallhattuk. Az ő vezetése alatt kapott Michelin-ajánlást az Öreg Prés Étterem, a Bocuse d' Or hazai csapatának felkészítőjeként is helyt állt, valamint több Michelin-csillagos étteremben is dolgozott.

Évek óta a hazai bisztrókonyha egyik legismertebb alakja, és szakmai látásmódja, valamint közvetlen jelenléte erős alapot adhat új pozíciójában.

A Stand25 Széll Tamás és Szulló Szabina nevéhez kötődik, akik a koncepció szakmai irányításáért ma is felelnek. A konyha operatív vezetéséért Volenter István és Pető András felel, utóbbi az étterem nyitása óta oszlopos tag. A cél továbbra is ugyanaz marad: a magas színvonalú, modern bisztrókonyha biztosítása.

Forrásunk volt.

Címlapkép.


Még több aktuális hír itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Ezt az édesítőszert összefüggésbe hozták a szívroham és a stroke...

Egyre több cukormentes és „hozzáadott cukor nélküli” termékben találkozhatunk xilittel, vagyis nyírfacukorral. Rágógumik, édességek, joghurtok, lekvárok és számos szájápolási termék is tartalmazhatja. Egy friss, nagyszabású kutatás azonban olyan összefüggést talált, amely miatt a kutatók szerint érdemes alaposabban megvizsgálni az édesítőszer hosszú távú szív- és érrendszeri hatásait.

Top Receptek

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Legegyszerűbb tócsni

Tócsni, lapcsánka, cicege vagy macok - mindegy hogyan hívjuk, ezt a pofonegyszerű burgonyás ételt mindannyian imádjuk. Bár egész évben érdemes készíteni, a nyárnak elmaradhatatlan eleme ...