Siess, csak pár hétig lehet csodálni ezt a kertet

Óriási virágpompába borul március végén a világ legnagyobb kertje, amit mindössze nyolc héten át lehet látogatni. Te megnéznéd valakivel?

Bár nálunk úgy tűnik meggondolta magát a tavasz, Hollandiában most borul virágba, az Európa kertjének is nevezett Keukenhof. Évente csupán nyolc héten át lehet megcsodálni a virágligetet, viszont akkor olyan látványban lehet részünk, mint sehol máshol.

A holland Lisse városka mellett található Kaukenhof története a XV. századra nyúlik vissza, eleinte vadászterületként szolgált, majd a rajta álló Teylingen kastély fűszerkertje lett, innen ered a Kaukenhof név, mely konyhakertet jelent.

A terület többször gazdát cserélt, és sok átalakításon esett át, míg végül 1949-ben Lisse polgármestere, W.J.H Lambooy ,a hollandiai és európai virágtermelők számára rendezett virágkiállítások otthonává tette.

A kert minden év március utolsó hetében nyitja meg kapuit (idén március 22-én), és egészen május közepéig lehet körbesétálni a 15 kilométernyi gyalogúton, a bódító virágillatban.

A 32 hektárnyi területen közel 1 millió virághagymát ültetnek el minden évben, melyek egymás után nyílnak 8 héten át. A kert április közepén a leglátványosabb, mikor a 800 tulipánfaj kibontja szirmait, és színkavalkáddá változtatja a parkot.

A nyolc hét alatt újabb és újabb programok várják a látogatókat, a virágkiállításoktól, a virágkarneválon át, a termelői bemutatókig. A világhírű holland tulipánok mellett, a liliomokon, krókuszokon, és az egzotikus fajokon át, a vágott és cserepes virágok is helyet kapnak, a két hónapig pompázó holland virágshow-n.

Még több izgalmas cikk a Gardenista oldalán!

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.