Kiszámolták, mennyi lesz a csirkemell ára, ha vége az árstopnak

Az egyik legkedveltebb húsunk nagyjából 60 százalékos áremelkedés elé néz, de több más alapélelmiszer is jelentősen megdrágulhat.

„A kormány június 21-én tárgyal arról, hogy meghosszabbítja-e az árstopot, amely jelenleg kilenc élelmiszert érint, és a döntést még a napokban közölniük kell. Az utóbbi hetek-hónapok lépéseinek fényében nem lenne váratlan, ha júliustól az árstopok megszűnnének" – írja a G7 oldala.

Több alapélelmiszer is megdrágulhat az elkövetkezendő időszakban

Kilenc terméknél várható jelentős áremelkedés

Az árstop esetleges hirtelen kivezetése kilenc terméknél (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirke far-hát, UHT-2,8% zsírtartalmú tehéntej, tyúktojás és étkezési burgonya) idézhet elő jelentős áremelkedést.

A csirkemell esetében az árstop nélkül a szabadpiaci árnak valahol 2600 forint körül kellene alakulnia, ami 73 százalékkal magasabb az árstopos értéknél, vagyis nagyjából ennyivel kellene megemelni az árát, hogy felérjen az inflációs szinthez. Az UHT 2,8-as tej árstop nélkül nagyjából 415 forintba kerülne literenként. Ebből az következik, hogy a jelenlegi 211-es átlagot 96 százalékkal kellene megemelni, hogy a fent említett szintet elérje.

Nagy drágulás elé néz a sertéscomb

A sertéscombnál pedig egy 35-60 százalék közötti emelés várható.

A rétesliszt és a porcukor áremelkedését elnézve a 149 forintos liszt, a 239 forintos cukor és az 540 forintos étolaj szintén drágulás elé néz. Bár ezek még csak becslések, ám a számokból könnyedén lehet következtetni az áremelkedések mértékére.

„Az árstop nagyon eltérítette ezeket a termékeket a valós piaci viszonyoktól, nagyfokú áremelkedés (és ezért a kereslet erős csökkenése) várható a kivezetéskor, azt pedig majd a kivezetés utáni adatokból lehet majd találgatni, hogy az intézkedés (amennyiben egyszeri lépésben valósul meg) megdobja-e az inflációt" – írja a lap.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.