Római Fesztivál - az ókor közelebb van, mint gondolnád!

Ha igazi történelemtudós vagy, és kedveled az ókori mulatságokat, szeptember 12-13. között színes programok várnak téged és egész családod Aquincumban, ott a helyetek! (x)

A koronavírus miatt sajnos a szervezők kénytelenek voltak elhalasztani májusban a hagyományos tavaszi ünnepségünket, a Floraliát. Jó hír viszont, hogy nem kell egy teljes évet várni a következő ízig-vérig római hangulatú rendezvényre! Szeptember 12-én és 13-án a Római Fesztiválon színes programkavalkáddal várnak minden kedves érdeklődőt Aquincumban!

A helyszínre látogatók visszarepülhetnek az időben, látványos légiós bemutatóknak és gladiátor-összecsapásoknak lehetnek szem- és fültanúi, felfedezőútra indulhatnak az ókori Óbudán, Hercules-erőpróbán mérhetik össze ügyességüket, illetve számos kézműves foglalkozáson, interaktív tárlatvezetésen és egyéb izgalmas programon vehetnek részt az őszi Római Fesztiválon! Ahogy minden aquincumi rendezvényen, úgy a Római Fesztiválon is kiemelten ügyelnek arra, hogy az egyes korosztályok megtalálják a számukra legizgalmasabb, legkedvesebb elfoglaltságot. Az események között az óvodás, kisiskolás, középiskolás és felnőtt programok jól elkülönülnek egymástól. De lássuk, mire számíthatunk:

Programok:

10:00-17:00 Hercules-próbák (Ludus Aquincum Gladiatorum)10:00-17:00 Óbudai kincskereső játék10:00-17:00 Pénzverés (Nova Roma)10:00-13:00 és 14:00-17:00 Amulettkészítés10:00-13:00 és 14:00-17:00 Fibula (római ruhakapcsoló tű) készítés10:00-13:00 és 14:00-17:00 Mithras kísérői – állatos maszkkészítés10:00-13:00 és 14:00-17:00 Lovacskakészítés10:00-13:00 és 14:00-17:00 Babérkoszorú-készítés10:00-13:00 és 14:00-17:00 Gyereksarok10:00-18:00 Legiós táborkép (Colonia Rostallo Kulturális és Hadtörténeti Alapítvány, Legio Brigetio)10:00-18:00 Ókori árusok utcája10:00-18:00 Ókori mesterségek utcája (freskókészítés, bronzöntés, szoborkészítés, kovács, kalligráfia, szövés-fonás, kosárfonás)10:00-18:00 Római iskola (Nova Roma)10:00-18:00 Látványkonyha11:00-12:00 Kurátori tárlatvezetés a ’Zseniális találmányok – Innovatív ötletek: Epizódok az ókori technika történetében’ c. időszaki kiállításban (max. 25 fő)11:30-12:00 Áldozatbemutatás (Nova Roma)12:00-13:00 Macellum, avagy az ókori húspiac – tárlatvezetés12:30-13:00 Legyél te is az ókor mérnöke! Interaktív előadás és foglalkozás diákoknak (max. 25 fő)12:30-13:30 A Hercules-villa mozaikjai – előadás (csak szombaton) (max. 25 fő)13:00-13:30 Kik voltak a gladiátorok és hogyan harcoltak? – ismeretterjesztő előadás és bemutató (Collegium Gladiatorium)13:00-16:00 Házasságkötő sátor (Nova Roma)13:30-14:15 Hajnóczi100 – kurátori tárlatvezetés a ’Hajnóczi100’ c. időszaki kiállításban (max. 25 fő)14:00-14:45 Mithras és barátai – tárlatvezetés a Mithras-szentélyben (max. 25 fő)14:00-16:00 MythOff – Görög-Római Mítoszok Csatája (csak vasárnap)14:30-15:30 Legiók korszakokon át – tárlatvezetés és hagyományőrző bemutató (csak vasárnap)15:00-15:30 Kulináris kalandozások az ókorban – gasztronómiai előadás15:30-16:30 Romkerti vezetés

Római tálban sült kacsacombok - recept itt!

A programváltozás jogát fenntartják!A zárt kiállítóterekben történő tárlatvezetéseken csak korlátozott létszámban lehet részt venni. A regisztráció a helyszínen érkezési sorrendben történik.A belépés minden érvényes lakcímkártyával rendelkező III. kerületi lakos számára ingyenes!

A jegyárakról és a kedvezményekről a Római Fesztivál oldalán találsz még több információt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.