5 pofonegyszerű tipp, amitől minden piskótád sokkal egységesebb lesz

A különböző sütemények alapját adó piskóták ugyan nem a világ legbonyolultabb édességei, mégis előfordulhat, hogy néha nem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk. Küszöböljük ki ezt az alábbi tippek segítségével.

Az, hogy a piskóták egyszerű süteménynek számítanak még nem jelenti azt, hogy ne tudnánk őket így vagy úgy elbaltázni. A tökéletes végeredményhez egyszerre fontos, hogy az íz és az állag is úgy sikerüljön, ahogy az a nagy (recept)könyvben meg van írva. A leggyakrabban ezek a problémák mind egy gyökérből szökkennek szárba: a piskóta masszájának egyenetlenségéből. Ahhoz, hogy a tészta szép, egységes legyen minden egyes alkalommal, vegyük végig az alábbi tippes listát.

Kisült piskóta sütőformában
5 pofonegyszerű tipp, amitől minden piskótád sokkal egységesebb lesz

Használj puha vajat

A legtöbb piskóta szerkezetének biztos alapját ha épp nem tojás, akkor zsiradék és cukor adja. Ugyan kívülről nem tűnhet fontosnak, mégis elengedhetetlen, hogy ezt a két alapanyagot rendesen kihabosítsuk: a masszánk nemcsak homogénebb, de stabilabb is lesz, magasabbra nő majd a sütőben és nem ereszt le a hűlés során.

Az alapos kihabosítás biztos kulcsa a szobahőmérsékletű vaj: csak ezzel lesz maceramentes, hatásos és alapos a cukros-vajas keverék megalkotása.

Egyenként add hozzá a tojásokat

A vajas-cukros alapot tojásokkal lehet tovább építeni: ez az utolsó lépés, mielőtt a lisztet és más száraz hozzávalókat a masszához kevernénk, azonban egy annál fontosabb fázisa a süteménytészta összeállításának.

Ha az összes tojást egyszerre zúdítanánk a vajhoz, a zsiradék nem tudná felvenni, ugyanis a tojás nagyrészt vizes alapanyag, ami a zsírral csak nehezen áll össze. Egy ilyen hanyagul összekevert massza egyrészt kicsapódik és darabos lesz, másrészt nem biztosít kellően légies állagot a piskótának.

A tojásokat mindig türelmesen, egyesével adjuk a cukros vajhoz, megvárva, hogy a zsiradék és a tojás krémes-selymes emulzióvá váljanak. Amíg kásás-ikrás a keverék, ne álljunk meg a robotgéppel, dolgozzunk, tovább serényen.

Szitáld át a lisztet

A folyamat leggyengébb pontja, ahol a legnagyobb galiba történhet, a száraz és nedves hozzávalók vegyítése. Nem is kérdés, hogy ezek az alapanyagok nem akarnak egymással barátságosan egyesülni, ezért nekünk kell megtenni annak érdekében mindent, hogy a kész tészta mégis a lehető legsimább legyen.

A lisztcsomókat (amelyek sajnos a kisült piskótában is megmaradnak) úgy előzhetjük meg a legegyszerűbben, ha a lisztet és vele együtt minden más száraz hozzávalót átszitálunk. Így a masszánk is légiesebb, könnyedebb lesz, illetve az olyan hozzávalók, amelyek a tészta emelkedéséért és légies állagáért felelnek (pl. sütőpor, szódabikarbóna) is sokkal egységesebben oszlanak majd el a süteményben.

Habzsákból nyomd a sütőformába

Az egységesség nemcsak belső, de külső kvalitást is jelent a piskótáknál: magyarul, nem ér semmit, ha egy sütemény belül tökéletes állagú, amikor a kisült végeredmény ferde, egyenetlen alakú.

Ezt a legkönnyebben úgy kerülhetjük el, ha a piskótamasszát egy habzsákba töltjük, majd csigavonalban nyomjuk a felhasznált és előkészített sütőformánkba. A habzsák egyenletes magasságot biztosít a nyers tésztának, így a megsült sütemény is szép, lapos lesz.

Hagyd teljesen kihűlni

Amikor kiveszünk egy piskótát a sütőből, úgy érezhetjük, hogy dolgunk legvégéhez értünk...azonban ez nem teljesen igaz. Pontosabban: nekünk már nem kell dolgoznunk, csak türelmesen várnunk, azonban a piskóta tovább munkálkodik saját magán.

Amikor egy sütemény hűl, a belső szerkezete még nem végleges: a visszamaradó hő tovább alakítja azt. Ezért, ha nem hagyjuk teljesen kihűlni és megdermedni a piskótánkat, azzal árthatunk neki és veszélybe sodorhatjuk a süteményünk sikerét (a meleg piskóta könnyebben szakad, nehezebb vágni, stb.).

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket a konyhai tanácsokat is érdemes megfogadni:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...