Piros trutyiban dagonyázni most a legjobb dolog a világon

Spanyolországban 160 tonna zöldséggel készültek az idei paradicsomcsatára, a homofóbiával és a nőket sújtó erőszakkal szembeni kiállás társadalmi üzenetének jelképeként. 

A kelet-spanyolországi Valencia mellett található Bunol városában évről évre egyre több, idén már 160 tonna zöldséggel készülnek a világhírű paradicsomcsatára, amelyet hagyományosan augusztus utolsó napján rendeznek.

A csatázók nagyon készültek az eseményre, rengetegen érkeztek vicces jelmezekben: volt, aki stílusosan paradicsomnak öltözött, és jöttek apácaruhában, kimonóban, görögdinnyehéjból készült kalapban, úszósapkában, búvárszemüvegben is.

A védőöltözetek nem sokat használtak, a dobálástól szétmálló, túlérett paradicsomból spriccelő lé percek alatt elárasztott mindent. Pirosra festette a ruhákat, a zöldségdarabok beleragadtak a hajba, feltapadtak a környező házak falaira. Ez utóbbi ellen több ház lakói úgy védekeztek, hogy a falakat előzőleg óriási nejlonokkal fedték be. Több bár, étterem kirakatát és bejáratát pedig bedeszkázták a "küzdelem" idejére.

A csatában 160 tonna, helyi termelőktől származó paradicsomot használhattak fel, amelyet hét kamionról csaknem egy órán keresztül dobáltak és öntöttek az emberek közé, akik azt kiabálták: "paradicsom, paradicsom!". Közben bokáig gázoltak és dagonyáztak a pürévé vált paradicsomban.

A paradicsomcsatára a világ minden tájáról, Indiából, Oroszországból, Japánból, Új-Zélandról és az Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők. A létszámot három éve limitálták a túlzott érdeklődés miatt, mert 2012-ben több mint 45 ezres tömeg gyűlt össze, hogy paradicsommal dobálózhasson.

A rendezvény idén először társadalmi üzenetet is hordozott: a homofóbiával és a nőket sújtó erőszakkal szembeni kiállást óriási molinókon hirdették a szervezők.

Rafael Pérez polgármester korábban ezt azzal indokolta, hogy a városka a rendezvény miatt "nemzetközi kirakatban van", ezért ezt az alkalmat fel akarják használni a társadalom érzékenyítésére.

Spanyolországban az elmúlt években a homofóbia mellett a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem is az egyik legfontosabb társadalmi üggyé vált, a törvények szigorítását gyakran követelik tüntetéseken érdekvédő szervezetek, ahogy azt is, hogy a társadalom is minden lehetséges módon ítélje el ezeket a tetteket.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy épp a közelben lévő zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek. A fiatalok ezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később már szándékosan ismételték meg otthonról hozott zöldségekkel a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget. Annak ellenére, hogy a hatóságok betiltották, minden évben folytatódott a paradicsomdobálás, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

És ezt olvastad már?

Ezeket olvastad már?

(NoSalty/MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...