Ezért érdemes jóban lenni a piaci árusokkal

Aki piacozott már valaha, tudja, hogy ez a bevásárlási forma mennyiben eltér egy szupermarketes körtől. Mindez pedig nagyrészt az árusokon múlik, akiknek érdemes a kegyében járni. De pontosan miért?

A piac és az élelmiszerbolt szinte minden tekintetben egy skála két ellenpólusát képviseli: boltba az akciókért megyünk, piacra a szezon minőségi kincseit kutatva, boltba a gyorsaság, piacra a találkozások miatt. És e találkozások nem kizárólag ismerősökkel és barátokkal történnek, hanem a piaci árusokkal is. Mondhatni, miattuk megyünk ki minden héten a vásárcsarnokba, figyeljük, hogy ott vannak-e, mit hoztak ezen a héten, milyen kedvükben vannak. Talán el is beszélgetünk velük, miközben zöldséget mérnek, tojást dobozolnak, sajtot csomagolnak nekünk. Ezekből az apró diskurzusokból pedig egy kedves, emberi és (zöldség-)gyümölcsöző kapcsolat alakulhat ki, amelynek bizony haszna is van. Következik: óda a piaci árusokhoz.

Ezért érdemes jóban lenni a piaci árusokkal / Fotó: Fortepan / Kereki Sándor

Megtudhatjuk, mi szezonális

Az első piaci látogatás mindig kissé káoszosnak hat: sok a pult, nem tudjuk, hol és mit vegyünk, főleg, ha még a nagybani árusok standjai közé is besodródunk. Aztán, szépen-lassan, minél többet járunk, annál tapasztaltabbak leszünk.

Ha már jóban vagyunk néhány árussal, mindig megkérdezhetjük tőlük, éppen mit ajánlanak, mi a legfrissebb.

Sőt, arról is kaphatunk információt, hogy melyik zöldség, gyümölcs, mikor várható, melyik hónapban érdemes keresni. Amennyiben nem vagyunk ebben a témában jártasak, nagy segítség lehet egy olyan ember tanácsa, aki hivatásából adódóan szakértője a szezonalitásnak.

Megtudhatjuk, honnan érkezik a portéka

Feltételezhető, hogy azért járunk piacra, mert a frissesség mellett szeretnénk odafigyelni más „zöld” szempontokra is. Például a hazai és helyi, minél kevesebbet utazott élelmiszerek beszerzésére. Erre pedig nincs is jobb hely egy piacnál: egyes standoknál fel van tüntetve, honnan érkezett az árusított portéka, ennek hiányában pedig bármikor nyugodtan megkérdezhetjük az eladót magát is.

Kaphatunk tippeket, ajánlást

Egyes piaci árusok nemcsak a zöldségek termesztéséhez, de azok szakszerű elkészítéséhez is értenek. Bátran kérdezzük őket, mit ajánlanak: melyik krumpli jó salátának, a kisebb vagy a nagyobb zellert vegyük, ha levest főznénk, vagy meddig kell sütnünk a céklát, hogy vajpuha legyen...

Főleg akkor kérdezősködjünk, ha olyan alapanyagot szeretnénk venni, amivel korábban még nem találkoztunk. Manapság már egyre több termelő hoz a piacra olyan zöldségeket és gyümölcsöket is, amelyek ritkábbak, próbáljuk ki bátran ezeket is!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Fortepan / Kereki Sándor


Még több piacozós cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...