Ekkortól lesznek visszaválthatóak a PET-palackok nálunk

Biztató, hogy végre kitűzték a dátumot: úgy fest, bár 2024. januárjáig kell várnunk, de végül nálunk is visszaválthatóak lesznek a PET-palackok.

Jó hírt adott közre a Greenpeace: a kormány ígérete szerint Magyarországon 2024. január elsejétől kötelezően visszaválthatóak lesznek az eldobható italcsomagolások, ennek értelmében a PET-palackok és az alumínium dobozok is.

2024. január 1-je a bűvös dátum

Tudtad?

Magyarországon negyedóra alatt több mint 40 ezer PET-palack fogy, éppen ezért egy ennyi palackot tartalmazó ajándékcsomagot küldött a Greenpeace Magyarország Palkovics László környezetvédelemért és hulladékgazdálkodásért felelős miniszternek még a nyáron, egy petícióval együtt, melyben:

55 ezren kérik a kormánytól, hogy tegyék kötelezővé az eldobható italcsomagolások teljes körű újrahasznosítását, illetve kötelezzék a gyártókat és forgalmazókat a visszaváltható, újratölthető csomagolások alkalmazására

– írja a Sokszínű Vidék.

A Greenpeace ezek után levelet is írt a miniszternek, a válaszból pedig kiderült: a kötelező visszaváltási rendszert valóban bevezetik, hatályba lépési dátuma pedig nem más, mint 2024. január 1-je.

A dátum sajnos még elég messze van, főleg a tervezett 2023-as megcélzott dátumhoz képest, de ennek is örülni kell.


Hírek, újdonságok, érdekességek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.