Így néz ki a világ legkisebb, 1 grammos paradicsoma

A különleges miniparadicsom bogyói szuperédesek, és igen drágák.

Ausztrál nemesítők létrehozták a világ legapróbb paradicsomát, aminek bogyója 0,6 – 1,2 cm átmérőjű, súlya pedig 1 gramm – számolt be a miniatűr paradicsomokról a Sokszínű Vidék oldala.

Pici, de erős, ugyanis a legtöbb kártevőnek ellenáll

Viszik, mint a cukrot

A világ legkisebb paradicsoma Tomberry pearl névre hallgat és élénkpiros színű, amibe a nemesítők vad vonalakat is beépítettek.

A fajta egyelőre 1 négyzetméterről 10-15 kg szuperédes (8-9 Brix fok) bogyót képes teremni, de a nemesítők természetesen a fajta további tökéletesítésén dolgoznak.

A fogyasztók már annyira megkedvelték ezt a különlegességet, hogy bármilyen magas árat hajlandók megadni érte. Az USA-ban például 2,97 dollárt (nagyjából 1000 forintot) kérnek egy 100 grammos csomagért. A kedvező tulajdonságok igénybevételéért cserébe a Tomberry azonban komoly feladatok elé állítja a termesztőket.

A bogyók kis mérete miatt a kézi szedés ugyanis nem megoldható, ezért az érett termést a fürtökkel együtt kell levágni, és szárító állványokra akasztani, ahonnan 1-2 nap alatt maguktól lepotyognak, és 6-8 napig frissek maradnak.

Ezenfelül a vad vonalak révén a fajta az átlagosnál kevesebb növényvédelmet igényel, ám a takácsatkák és a liszteskék így is komoly károkat tehetnek a paradicsomokban.

A legnagyobb problémát jelenleg a növény beporzása jelenti, amihez nagyon fontos az egy időben történő virágzás és a termésképződés beállítása. Továbbá az is nehezíti a helyzetet, hogy a poszméhek ausztráliai hiánya és a tömött virágfürtök elhelyezkedése miatt speciális ventilátorokat kellett használni a virágpor befúvására.

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Miért gulyás a gulyásleves, és hogy jön ide az Alföld?

A magyar konyha nemzetközi léptékkel mérve is híres szupersztárja, vitán felül, a gulyásleves. Jól elkészítve ragyogó, rubinpiros színe van, tartalmas, laktató, bográcsban készítve ráadásul igazi közösségi étel. De, hogy jön a képbe az Alföld? Mi köze a ma ismert változatnak az egykori pásztorételhez? Mit köszönhet a gulyás a Habsburgoknak, és miért kellett az 1800-as évekig várni, hogy népszerűsége csúcsára érjen? Kajatények sorozatunk legújabb részében az alföldi gulyás nyomába eredünk.

Kormos Lili

Melyik kenyér a legjobb magas vérnyomás esetén? Megmondják a dietetikusok

Az vagy, amit megeszel - és ez természetesen a kenyérre is igaz, hiszen legtöbben minden nap fogyasztjuk. Azt már tudjuk, hogy mi az, amit nem érdemes leemelni a polcról, ha a pékségben válogatunk (a finomított, adalékanyagoktól hemzsegő, felfújt, élesztős, puha fehér szeletelt kenyereket semmiképp), de arról, hogy mely kenyerek a legegészségesebbek, sokat lehet vitatkozni. Ezúttal dietetikusok emelték a legjobbat, rájuk pedig érdemes hallgatni.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...