Kiderült, melyik a legegészségesebb olaj – Eláruljuk, nem az olíva

Nem a legismertebb fajtáról beszélünk, de érdemes inkább ezt használni, ha egészséges választásra vágyunk.

A legtöbben naponta használunk olajat a konyhában. Szerencsére ma már rengeteg változat közül választhatunk, mégis az egyik legnépszerűbb az olívaolaj. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen könnyedén beszerezhető, és rengeteg egészségügyi előnnyel jár a fogyasztása, többek között védelmet nyújthat a 2-es típusú cukorbetegség és akár az Alzheimer-kór ellen is.

Kiderült, melyik a legegészségesebb olaj – Eláruljuk, nem az olíva

Az előbb ismertetett okok miatt azt gondolhatnánk, hogy az olívaolaj a legegészségesebb olaj, pedig valójában csak a negyedik helyen áll a ranglistán. Az első ugyanis a lenmagolaj, mely értékes telítetlen és Ómega-3 zsírsavakat tartalmaz, amelyek különösen jót tesznek szervezetünknek. A második a repceolaj, amit a dióolaj követ.

Ne süssünk vele!

Fontos egyébként kiemelni, hogy a lenmagolajat nem szabad sütésnél használni, hiszen veszít tápanyagtartalmából, és mérgező anyagokat bocsájthat ki.

Forrásunk volt.


Még több olaj:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.