Ő az a magyar apuka, aki autista fia miatt nyitott csokiműhelyt - ismerd meg történetüket

Hétköznapi hősök főszereplésével indul a Nosalty új sorozata. Elsőként a KockaCsokival, és az autizmus spektrumzavarral élő csokoládékészítőkkel ismerkedhettek meg.

Neked ki a Hősöd? Példaképeinket legtöbbször a közösségi médiában, a tévében vagy a mozivásznon keressük, pedig lehet, hogy itt élnek közöttünk. Új videósorozatunkat, a Hétköznapi Gasztrohősöket azért indítottuk el, hogy bemutassunk olyan, a gasztronómiához köthető embereket, közösségeket vagy kezdeményezéseket, akik által egy kicsit jobb hely lesz a világ. Magyarországon sokan mélyszegénységben, család, otthon nélkül vagy valamilyen fogyatékossággal élik mindennapjaikat. Fontos, hogy észrevegyük őket, és segítsünk, amennyire csak a lehetőségeink engedik.

Sorozatunk első részében az első autizmusbarát csokoládémanufaktúrába, aKockaCsokiba látogattunk el, hogy megnézzük, hogyan készül a kézműves csokoládé. A Dózsa György úti műhelybe lépve egy összeszokott csapat és jó hangulat fogad minket. Barbara a csokit méri éppen tálkába, és olvasztja fel, Tomi türelmesen várja őt, Gyuri gyártási koordinátorként kettejük munkáját próbálja meg összehangolni. Úgy történik minden, mint bármelyik más munkahelyen, egy dologban azonban ez a hely mégis más: Tomi és Barbara autizmus spektrumzavarral él.

Mi az autizmus?

Az autizmus az idegrendszer fejlődési zavara, amely többek között a kommunikációs képességekben, a társas viselkedésben, a normálistól eltérő magatartási szokásokban nyilvánul meg. Nem számít betegségnek, hanem egy állapotnak, amit bár gyógyítani nem lehet, de minél jobban ismerjük, annál jobban tudjuk kezelni. Magyarországon közel 100 ezer ember él autizmussal. Az ENSZ 2007-ben nyilvánította április 2-át az autizmus világnapjává.Nézd meg ezt a kisfilmet, hogy kicsit jobban megértsd ezt az állapotot >>>

Tomi a kezdetek óta a KockaCsoki munkatársa, nem szívesen szerepel a kamerák előtt, de elárulja nekünk, hogy nagyon szereti a munkáját. Az elején csak higiéniai feladatokat látott el, csokikat csomagolt, majd fokozatosan elsajátította a csokoládékészítés fortélyait. A temperálás a kedvenc feladata, amit viszonylag gyorsan megtanult.

„A temperálásnál a különböző fogásokat, mozdulatokat kellett elsajátítanom. Illetve a csokoládé hűtésére rá kellett éreznem. Idővel sikerült megtanulnom, rutinosan csinálni. Elmondhatom, hogy a sok gyakorlás meghozta a gyümölcsét”- meséli nekünk Tomi. Barbi közben készségesen segít neki a formába öntésnél.

A lány három éve dolgozik a csokiműhelyben. Nagyon jó a kézügyessége, ezért hamar beletanult a munkába, de mellette sokat rajzol, és ékszereket készít sütőgyurmából és gyöngyökből. A műhelyben legtöbbször csomagol, így jól ismeri az összes csokifajtát. A táblás csokoládékból 13 félét készítenek, mindegyiket minőségi, belga csokoládéból. Van naranccsal, fekete lávasóval, gyömbérrel, fahéjjal és aszalt szilvával, csípős paprikával, aprított kakaóbabbal, angol teával valamint borsmentával fűszerezett finomság is. Nekünk a lávasós tejcsokit lehetőségünk nyílt megkóstolni, ami nagyon finom volt.

Dénes Ákos 2014-ben hívta életre a KockaCsokit. Korábban egy multinacionális cégnél dolgozott, hobbiként kezdett el foglalkozni a cukrászattal, majd a csokikészítéssel. A műhely megnyitásában több dolog is szerepet játszott:

„Az egész úgy indult, hogy a feleségem egy dolgozatot írt, amiben egy elképzelt munkahelyet kellett bemutatni, ahol megváltozott munkaképességűek dolgoznak. Ez az elképzelt munkahely egy csokoládéműhely volt, ahol autista fiatalok dolgoznak”- mesél az alapötletről Ákos. Emellett a vállalkozás beindításában a másik mozgatórugó az volt, hogy Ákos most 13 éves fia, Tom is autizmussal él.

Dénes Ákos

„Amikor megnézzük azt, hogy milyen jövő áll az autista fiatalok előtt, akkor nagyon kicsi a választék”- magyarázza. Szülőként fontossá vált számukra, hogy Tomnak legyen egy olyan munkahelye, ahol jól érzi magát, tud dolgozni, védett környezetben van. Ugyanakkor az is megfogalmazódott Ákosékban, hogy a fiukhoz hasonló fiatalokon is segíteniük kell. Így jött létre a KockaCsoki, először a budai Budafoki úton.

Ákos szerint a csokoládékészítés egy nagyon jó feladat az autista fiatalok számára, hiszen a folyamatok apró lépésekre bonthatóak. Piktogramokkal könnyen elmagyarázható, hogyan épülnek fel az egyes szakaszok.

„Sikerélményük van benne, nem csak egy látszatmunkáról van szó, hanem valódi, prémium minőségű csokoládét készítenek”- mondja Ákos. Az autista fiatalok tényleg hasznosak érzik magukat. Tomi és Barbara is heti 20 órában dolgoznak, heti négy napban, mivel sokkal gyorsabban elfáradnak. Fizetést is kapnak.

Sztereotípiák az autizmusról

Hazánkban még mindig sok sztereotípia él az emberekben az autistákkal kapcsolatban. Sokan egyszerűen csak félnek tőlük, mások a filmekben és sorozatokban történő ábrázolásuk miatt úgy tekintenek rájuk, mintha mindegyikük egy zseni lenne. Ákos az évek során több tucat autista fiatallal találkozott, és állítja: „nem gyakoribb náluk a zsenialitás, mint az átlagembereknél”.

A csokoládékészítés mellett a KockaCsokiban máshogy is segítik az autista fiatalokat és hozzátartózóikat, különböző képzéseket és programokat indítanak. Ezek szervezésében és lebonyolításában Kollár Réka gyógypedagógus vesz részt. Tartanak AUTI-klubokat, ahol lehetőség nyílik arra, hogy az autista fiatalok összebarátkozzanak. A gyakornoki és pályaorientációs programokban résztvevőknek abban segítenek, hogy fiataloknak könnyebb legyen a munkában való elhelyezkedés. De szerveznek szülőklubokat és gyerekfoglalkozásokat is.

A KockaCsoki mára már jóval több egy csokoládéműhelynél. A pesti, Dózsa György úti bázis már KockaPont néven működik. Az új közösségi térben szabadidős programokra és beszélgetésekre invitálják az érdeklődőket. Emellett egy kávézó is működik már, ahol megvásárolhatóak az autista fiatalok által készített csokoládék is.

Dénes Ákos elmondta, hogy a KockaPont kialakításánál fő szempont volt az, hogy autista fiatalok és mások is gond nélkül, akadálymentesen tudják használni a helyet. Ákos a közösségi tér kapcsán megjegyezte:

„A KockaPont megnyitása hatalmas lépés. Úgy akarjuk üzemeltetni ezt a helyet, hogy tényleg elérje a célját, minél több embert tudjon vendégül látni. Be szeretnénk mutatni azt a világot, amiben az autisták élnek, és lerombolni azokat a sztereotípiákat, amik övezik őket.”

Neked ki a gasztrohősöd?

Ha a te környezetedben is élnek HÉTKÖZNAPI GASZTROHŐSÖK, akkor figyeld a Nosalty oldalát. Hamarosan újabb cikkekkel, és egy izgalmas felhívással jelentkezünk, ahol a te hőseid is szerepet kapnak!

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!