Ennyi vizet kell inni nyáron 65 év felett, hogy hidratáltak maradjunk

Nyáron a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel nagyon fontos, hiszen könnyen rosszullét lehet a vége. A víz az egyik legjobb alternatíva arra, hogy hidratáltak maradjunk, na, de vajon napi szinten mennyit kell belőle meginni nyáron, 65 év felett?

A megfelelő mennyiségű vízfogyasztással kapcsolatban különböző javaslatokat lehet fellelni az interneten, melyek között akár egymásnak ellentmondó információkat is kaphatunk. Mi most megválaszoljuk, hogy 65 év felett mennyi vízre van szükség napi szinten a hidratáltság érdekében.

Idős nő vizet kortyol
Ennyi vizet kell inni nyáron 65 év felett, hogy hidratáltak maradjunk

Nemrég írtunk arról, hogy idősebb korban milyen itallal célszerű hidratáltnak maradni a nyár folyamán. Most pedig azt is eláruljuk, hogy ilyenkor, 65 év felett mennyi vízre van szükség napi szinten. Vannak olyan általános javaslatok, mint az, hogy napi 8 pohár vizet kell inni mindenkinek, de ez egyénenként eltérő kell legyen.

A napi vízfogyasztás mértéke az egyén étrendjétől és napi aktivitási szintjétől függ.

Viszont, ha már elmúltál 65 éves, akkor van egy hozzávetőleges mennyiség, amit mindenképp figyelembe kell venni.

Receptajánlónk:

Ennyi vizet kell inni 65 év felett a kiszáradás elkerülése végett

A napi 8 pohár víz fogyasztása egy ajánlott mennyiség, de sokkal jobb, ha ezt konkrétabban körülhatároljuk.

65 év felett a nyári időszakban másfél-két liter vizet kellene inni naponta.

Soknak tűnhet, már csak azért is, mert talán kevésbé aktív az ember idősebb korban, így az izzadással járó víz- és elektrolitveszteség is kisebb, viszont ilyenkor már érzékenyebb az ember az erős napsütésre, a vízhiány pedig súlyos következményekkel járhat, úgy mint:

  • szédülés
  • zavartság
  • húgyúti fertőzések
  • azt pedig mind tudjuk, hogy a víz elengedhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez, mert kiszáradhatunk

Bár való igaz, hogy ételekkel is hidratálhatjuk a szervezetünket, de ez nem tudja teljes mértékben helyettesíteni a vizet.

Ételekkel akár a napi vízszükséglet 20-30 százalékát is fedezhetjük, főleg nyáron, mikor a magas víztartalmú dinnyék, gyümölcsök különösen jólesnek. Fontos, hogy hallgassunk a testünk jelzéseire, és mindig vigyünk magunkkal folyadékot.

Forrásunk volt.


Még több cikk, ami érdekelhet:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.