Nagyon sok pénzt nyerhetsz, ha kitalálod, hogyan etethetsz egy űrhajóst

Nem akármilyen pénzösszeget ajánl a NASA annak az embernek, aki kitalálja, hogyan juthatnak az asztronauták is friss, tápanyagban gazdag ételekhez odakint az űrben.

Óriási lehetőség áll azok előtt, akik egyszerre megszállottjai a finom, egészséges ételeknek és az űrutazásnak. A NASA "The Deep Space Challenge" nevű projektjének keretében 500.000 dollárt kínál fel annak az embernek, aki megoldást talál arra, hogyan lehet friss, tápanyagban gazdag ételeket biztosítani az űrutazók számára még a mélyűrben is.

Az asztronauták fizikai és pszichés állapotát nagy mértékben tudná javítani, ha az űrben járva fagyasztott, szárított vagy tubusos ételek helyett friss gyümölcsökhöz és zöldségekhez jutnának. A friss élelmiszerek a mostani körülmények és technológia fényében egyszerűen nem tudnak igazán messzire, így például nagyobb távlatú expedíció esetén a mélyűrbe eljutni úgy, hogy ne romlana meg minőségük, fizikai állapotuk. Ugyanezen probléma miatt egyelőre az űrbéli élelmiszerelőállítás sem lehetséges, hiszen sem az idő, sem a tér, sem pedig a környezeti tényezők nem teszik lehetővé ezt az opciót.

1983-as "asztronauta menü": almapüré, piláf és bab, a konzervben pedig egy kis csokipuding

Itt jön képbe a külső segítség, aki akár te magad is lehetsz, ha van egy jó ötleted arra, hogyan lehetne könnyen és biztonságosan friss és egészséges ételeket szállítani, valamint előállítani az űrben. Az ötletbörze és verseny legjobbja majdnem 149 millió forinttal lehet gazdagabb, azonban a versenyen a jól kigondolt, akár a Földön az éhínség és a vízhiány visszaszorítására írt terveket is szépen díjazzák, a kiválasztott 20 legjobb ötletet a NASA egyenként 25 000 dollárral, csaknem 7,5 millió forinttal jutalmazza.

A kihívásra május 28-ig lehet jelentkezni, július végéig pedig az első tervezetet is le kell adni, minden részletes információ a kihívás hivatalos oldalán lesz elérhető.


Ezek az aktuális hírek is érdekelhetnek:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.