Így tartósították nagyanyáink egy évig a húst

Nagyszüleink idejében, mikor még csak egy-egy háztartásban volt fagyasztó, más trükköket kellett bevetni az ételek tartósítására. Napi Tippünk főszereplője a mai napon a sertéshús, a következő módszert pedig mi is nagymamáinktól lestük el.

A legjobb háztartási tippekért mindig érdemes szüleink, nagyszüleink tanácsait megfogadni, nekik ugyanis egy csokornyi olyan praktikájuk lehet, amelyekre a modern kori, minden esetben kiszolgált ember talán még álmában sem gondol.

Napi tippünk főszereplője a hús!

Ilyen lehet például a hús tartósítása is. Eleinknek még nem volt lehetősége minden húst fagyasztóban tárolni, az ételek tartósítására más megoldást kellett kitalálni. A Sokszínű Vidék ajánlása szerint érdemes lehet például a húst zsírban tárolni, így ugyanis akár egy évig is eláll, ráadásul nagyon finom lesz!

Ezt a fajta tartósítást sertéshús vagy kacsa esetében érdemes elvégezni, lehet szó karajról, tarjáról, oldalasról vagy lapockáról is. Egy lábosba vagy sütőedénybe tegyük bele a besózott húst, majd öntsük nyakon annyi zsírral, hogy az ellepje a húst.

Süssük alacsony hőfokon 70-90 percig. Ha már kihűlt a hús, zsírral együtt öntsük szét az egészet befőttesüvegekbe, és jól lezárva hűvös helyen, hűtőben, kamrában, spájzban, tartsuk, így akár egy évig is eláll.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.