Mostantól már a baconünk is zsírszegény lehet - De kell ez nekünk?

Kínai tudósok olyan genetikailag módosított sertésfajtát "fejlesztettek ki", amelynek a húsa 24 százalékkal kevesebb zsírt tartalmaz, mint az általánosan elterjedt fajtáké. 

Kínai tudósok olyan genetikailag módosított sertésfajtát tenyésztettek ki, amelynek a húsa sokkal kevesebb zsírt tartalmaz, mint a jelenleg tenyésztett fajtáké - írja az NPR.

A tudóscsapat publikálta eredményét, miszerint 12 egészséges, a szokásos fajtákénál 24 százalékkal alacsonyabb testzsírszázalékú kismalac született a projektben.

A tudósoknak az volt a célja, hogy olyan állatokkal tudjanak a tenyésztők dolgozni, amelyeket olcsóbb táplálni és jobban tűrik a hideget.

Az állatoknak azért kevesebb a testzsírjuk, mert egy olyan gént (UCP1) építettek be a genetikai állományukba, ami képes az állat saját zsírjának elégetésével megóvni őt a hidegtől. A sertések ezen tulajdonsága sok millió dollárt tud megspórolni a tenyésztőknek a fűtésen és a tápon, ráadásul a kismalacok sem fognak így szenvedni a hidegtől.

A Missouri Egyetem állattudományi tanszékének vezetője,R. Michael Roberts szerint a kínai tudósok eredménye azért fontos, mert egyszerre képes biztosítani az állatok jólétét és a tenyésztők hasznát.

Genetikailag módosított kismalacok

A szakember hozzátette, hogy az amerikai élelmiszeripari hatóság, az FDA, valószínűleg nem fogja engedni, hogy a USA-ban forgalmazzák ilyen állat húsát.

Az Utahi Állami Egyetem állatorvostudományi intézetének professzora,Chris Davies szerint a Föld lakosainak lélekszáma 2050-re el fogja érni a 10 milliárdot, és ennyi embert nehéz genetikai beavatkozás nélkül termelt élelmiszerrel ellátni.

A kérdésre Bill Gates és Richard Branson más megoldást lát megvalósítandónak. Korábban írtunk arról, hogy ők a laboratóriumban termelt húsban látják az emberiség tiszta és fenntartható jövőjének zálogát, nem hiába fektettek be egy olyan vállalatba, ami ilyen hústermékek kidolgozásával foglalkozik.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Tudod, mi fán terem a mesterséges hús? - Richard Branson milliárdos mindenesetre befektet a gyártásába

Legújabb receptek

Rántott hal egyszerűen

Rántott halat nem csak a vízparton érdemes fogyasztani - álljunk neki otthon is bátran az elkészítésének, mert laktató és mennyei. A kívül ropogós panír és a belül omlós, szaftos ...

Címlapról ajánljuk

Rekordhőség és vízhiány fenyegeti az országot: már az ivóvízellátás is...

Az országot sújtó rendkívüli hőhullám nemcsak az emberek egészségét, hanem az ivóvízellátást is egyre nagyobb nyomás alá helyezi. A tartósan 35–40 Celsius-fok közötti hőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos július 1-jéig meghosszabbította a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, miközben több településen már komoly gondokat okoz a megnövekedett vízfogyasztás.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...