Imádott kekszünk tűnik el a boltokból: a dédi is ezt rágcsálta

117 év után véget vetett az amerikai Mondelez édességipari holding a Győri Otthon háztartási keksz gyártásának. Magyarországon 2019-ben Győrből Székesfehárvárra került a keksz gyártása, a Mondelez pedig múlt heti közleményében bejelentette, hogy 2024 első negyedévében megszüntették a keksz gyártását. Újraindítását pedig nem tervezik.

Már a dédnagyszülők korában is ismert, népszerű keksz (volt) a Győri Otthon háztartási keksz, ami kíméletesen hozott vissza minket az életbe egy-egy vírus után, a pici gyerekek és az idősebbek pedig kifejezetten kedvelték. Most azonban búcsút kell inteni az ikonikus keksznek, hiszen 117 év után befejezték a gyártását.

Nincs többé Győri Otthon keksz

A székesfehérvári Mondelez múlt heti közleményében is az áll, hogy végleg beszüntették a háztartási keksz gyártását. A keksz létjogosultsága kérdésessé vált a folyamatos keresletcsökkenés miatt.

A keksz beszüntetésével mindenki veszít, hiszen a helyettesítő termékek jóval keményebbek, így körülményesebbé és drágábbá válik egy kókuszgolyó vagy keksztekercs elkészítése. Az idősebb korosztálynak ráadásul túl kemények a más márkájú háztartási kekszek.

Arról nem is beszélve, hogy több mint 100 éves gasztronómiai örökségünk tűnik el.

A termék az utóbbi időben jelentősen megdrágult, ami előfutára volt a keksz végleges kivezetésének. Arról nem is beszélve, hogy a szintén népszerű ezüstfóliás Sport szelet gyártása is véget ért, amely szintén Mondelez-termék volt.

Forrásunk volt.


Friss hírek itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.