Állatvédők kezdték ki a Budapesten újonnan nyílt kismalacos kávézót

Júniusban nyitott meg Budapesten a Minipig Cafe, aminek alapkoncepciója, hogy 7-8 hetes törpemalacok társaságát élvezhetjük kávézás közben. Az állatvédők szerint ez állatkínzásnak minősíthető.

Nemrég nyílt budapesti kávézó ellen érkezett több mint száz bejelentés, ahol törpemalacokkal lehet együtt kávézni. Azonban ez az állatvédők szerint állatkínzás.

Törpemalacok
Állatvédők kezdték ki a Budapesten újonnan nyílt kismalacos kávézót
forrás

Az utóbbi napokban több százan jelezték is problémájukat a Rupert Malac Facebook-oldal állatvédő adminjának (Rupert Malac 2017-ben került gazdájához, életét pedig a közösségi médián lehet nyomon követni), kifejtve, mennyire nem állatbarát a budapesti Paulay Ede utca új helye.

Ha röviden összegeznünk kellene, akkor úgy jellemezném ezt az egészet, hogy ez a minimalacos kávézó minden egybegyúrva, ami ellen küzdünk lassan tíz éve. Nulla háttértudás az állatokról, nulla tapasztalat a malacokkal, egy nagyon rossz környezetben, csak a 7-8 hetes törpemalacok cukiságát kihasználva, egy TikTok-brandingre optimalizált parasztvakítás, hazugság

– írja az oldal adminja, aki szerint a kivitelezéssel van a legnagyobb probléma.

Az állatvédő szerint jó megoldás lenne, ha egy legalább egy hektáros területen rohangálhatnának a malacok, miközben a vendégek egy konténerből kérhetnék ki az italaikat, és nem egy kis helyre lennének bezsúfolva az alig párhetes malacok.

Hamarosan tényleg kicsi lesz a hely nekik

Habár eredetileg a Minipig Cafe tulajdonosai azzal kalkuláltak, hogy az ottani malacok maximum 30 kilósra nőnek majd, azóta számukra is kiderült, hogy ez nem így van.

A nálunk simogatható minimalacok felnőtt korukra akár 30–70 kg-ra is megnőhetnek – nem maradnak aprók.

Azt is hozzátették, hogy felelős állattartóknak ajánlják a kávézót kinővő malacokat, hiszen a malac nem játék, hanem érző, szerethető társ. Rupert Malac adminja szerint viszont kicsit sem reális, hogy félévente 30-40 malacnak gazdát találjanak.

Ezeknek az állatoknak lételemük a túrás, a legelés, a napozás, a porban hempergés és a dagonyázás. Igen, nálunk a kanapén alszanak a malacok, de amikor kedvük támad, akkor kimennek a nagy kertbe, vagy a még nagyobb erdőbe, és azt csinálják, amit csak akarnak

– magyarázta Rupert gazdája.

Úgy tudja, hogy az állatvédők már megtették a szükséges lépéseket, és a Nébih-nek is jelezték aggályaikat.

Forrásunk volt.

Címlapkép.


Még több érdekesség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...