Ennél tovább ne melegíts ételt a mikróban: súlyos egészségügyi veszélyeket rejthet

A mikrózás egészségre gyakorolt hatásáról az elmúlt évtizedekben több tanulmány is született. Egy 2023-as vizsgálat során kiderült, hogy bizonyos edényekben mikrózni az ételt komoly veszélyekkel járhat hosszútávon, sőt, most azt is megtudhatjuk, hány perc kell ahhoz, hogy mikroműanyagok kerüljenek az ételünkbe.

A mikró használata bizonyos esetekben óriási segítség, főleg, ha suliba, munkahelyre viszünk előre elkészített ételt. Azonban nem mindegy, miben melegítjük és hány percig az adott ételt, derült ki egy 2023-as tanulmányból. Súlyos következményei lehetnek ugyanis a mikrózásnak, úgy mint meddőség, Parkinson-kór, de még az újszülött egészségét is befolyásolhatja a testünkbe észrevétlenül kerülő műanyag.

3 perc mikrózás már komoly következményekkel járhat

Az Nebraska-Lincoln Egyetem kutatócsoportja bébiételtartályokkal készített vizsgálatot, melyeket az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) korábban biztonságosnak minősített. A kísérlet során a tartályokat 1000 wattos mikrohullámú sütőbe helyezték, majd 3 percen át melegítettek folyadékokat, amiket laboratóriumban vizsgáltak meg. Az eredmény sokkoló volt, ugyanis kiderült, hogy egy négyzetcentiméternyi műanyagból 4,22 millió mikroműanyag és 2,11 milliárd nanoműanyag részecske szabadult fel. Ez mind az élelmiszerbe került melegítés során.

A vízalapú, illetve a tejtermékek polipropilén vagy polietilén edényekben történő mikrohullámú melegítése eredményezi a legmagasabb mikroműanyag-koncentrációt 

– állapították meg a kutatók.

A műanyag ételekbe oldódása ismert jelenség, mely a hűtés és szobahőmérsékleten való tárolás során is végbemegy, de jóval kisebb mértékben.

A mikroműanyagokról már világszerte egyre több kutatás számol be, ahogy arról is tudunk, hogy nemcsak a környezetben találhatók meg ezek a parányi részecskék, hanem az állati és az emberi szervezetben is

– írta a Körkös.hu portál a kutatást elemezve.

A legszomorúbb, hogy az anyatejben és a csecsemők első székletében is kimutattak már mikroműanyagot.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Indul a poloskainvázió: ezt tedd az ablakok és ajtók közelébe

Ahogy véget ér a nyár, és hűvösebbre fordul az idő, egyre gyakrabban jelenhetnek meg a házak és lakások környékén a kellemetlen szagukról ismert poloskák. Ezek a rovarok ilyenkor melegebb, védettebb helyet keresnek maguknak, ezért könnyen bejuthatnak a lakásba az ablakok, ajtók és apró réseken keresztül. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, mit kell tenned, hogy távol tartsd őket az életteredtől!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...