Egy-két éve még kaptam olyan kedves továbbított cikket egy ismerőstől, ami arról szólt, hogy a foodstylist nem egy szakma, hanem egy nagy nulla. Manapság már kevésbé kell magyaráznom, hogy mit csinál egy foodstylist. Egyre több helyen válunk láthatóvá, sokan hajlandóak pénzt áldozni arra, hogy szakértő kezek segítsék azt, hogy az ételeik legjobb arcukat mutassák.
Azért úgy gondolom, nem árt, ha egy kicsit körüljárjuk, mi ez a semmiségnek tűnő munka, amit végzek, végzünk. A meló mibenléte nagyban függ a megrendelőtől, az aktuális projekttől: egy mini egyszemélyes vállalkozástól vagy egy nagy cégtől, kiadótól egészen más feladatokat kapunk.
A konkrét stylingmunka megvalósulásáig nagyon sok háttérmunkára, megbeszélésre, az elképzelésekről való egyeztetésre van szükség. Ezután jöhet az anyagbeszerzés, a kellékek előteremtése az előre egyeztetett stílus szerint. Ezek az alapvető tányérokon, poharakon, evőeszközökön, deszkákon, textileken túl lehetnek egészen extrém tárgyak is:
volt hogy mentőövet, antik karórákat, katonai fémkulacsot, strandpapucsokat kellett beszereznem, de előszeretettel használok növényeket is, amiket van hogy virágboltból, de gyakran a környező kertekből, az út széléről vagy az erdőből szedek össze.
A munka kezdésekor készen kell állnia a teljes arzenálnak, minden összepakolva, lehetőleg törésbiztosan. Ez egy néhány napos ételfotózáskor egy nagyméretű gurulósbőröndöt, 2-3 telepakolt "ikeás zsákot", fél ajtó méretű fadeszkákat jelent. Így legalább az edzést is letudom. A fotózás ideje alatt a szakács és a fotós között dolgozom félúton: folyamatosan egyeztetek a konyhával, hogy melyik recept jön, az hogy néz ki, beleszagolok, ráhangolódok, kiválasztom a tálaláshoz a tányért/kislábast/serpenyőt, előkészítem a kompozíciót. Hátteret keresek, anyagot hajtogatok, evőeszközt vagy egyéb kiegészítőt választok.
Ezután tálaljuk az ételt (megegyezés szerint vagy én vagy az, aki főz), elhelyezem a képen, kiegészítem esetleg egy kis zöldfűszerrel, mellé mehet egy kis kenyérmorzsa vagy egy szál virág. Utána ellenőrzöm, hogy minden friss és vonzó legyen a tányéron - ha nem az, bármennyire is szomorú, de jöhet az újratálalás, vagy egyes elemek kicserélése, például az öntettől megfonnyadt salátalevelek helyett frissek hadrendbe állítása. Eközben már a fotós is bekapcsolódik, kitaláljuk, hogy melyik szemszög állna a legjobban az ételnek és a környezetének. Beállítja a fényeket, majd a fotózást során végül megszületik a produktum, a KÉP. A folyamat közben én végig mellette vagyok, ha igazgatni kellene a szereplőket - a modelleket márpedig mindig igazgatni kell.
A fotózás végén a jól végzett munka megérdemelt "jutalma" következik: az összepakolás, a csomagolás, a cipekedés, és a levonulás a helyszínről. Na jó, azt azért bevallom, hogy a főszereplőket, a sokszor extra finom és különleges ételeket általában azért megkóstoljuk....
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Mit tud kihozni egy skandináv sztárséf a magyar alapanyagokból?
