A Méhek Világnapján íme 10 érdekes tény szorgos segítőinkről

Május 20-án, immár ötödik alkalommal ünnepeljük a Méhek Világnapját. Azért is kifejezetten fontos ez az esemény, mert sokan még ma sem tudják, milyen nagy szerepet töltenek be az életünkben ezek a kis rovarok. Változzon ez a helyzet: ismerjük meg a méheket még közelebbről, az alábbi 10 érdekesség segítségével!

2018 óta, idén tehát 5. alkalommal ünnepeljük a méhek világnapját május 20-án. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a méhekre és szerepükre a világ élelmiszer-termelésében. A méhek azonban nemcsak hasznos beporzást végző élőlények, de sok érdekes és meglepő tulajdonságuk is van: A BeoBee Méhészet most 10 olyan érdekes tényt gyűjtött össze a méhekről, amelyeket talán még sosem hallottál.

A Méhek Világnapján íme, 10 érdekes tény a szorgos segítőinkről

1. A méhek született matematikusok

A méhkaptárban teljesen azonos méretű sejteket építenek, amelyekben a nektárt gyűjtik össze, de képesek kiszámolni a távolságot, a szögeket és azt is tudják, hogy a Föld gömbölyű!

2. A méhek szuper GPS-el rendelkeznek

Hihetetlen memóriájuk segít nekik megtalálni a virágokat és visszajutni a kaptárba. Emlékeznek a kaptárok körüli tájelemekre, például csatornákra és utakra. Amikor egy ismeretlen területre repülnek, megvizsgálják tájelemeket és összehasonlítják az ismert tájjal, és ezek mentén repülve keresik a hazautat. Képesek az útvonalakat is rögzíteni, így, ha egy virágmezőt találnak, könnyen megtalálják az utat vissza, ugyanabba a kaptárba.

3. A méhek rendkívül szervezettek

A méhek egy nagyon szervezett hierarchikus rendszerben élnek, melynek feje a méhkirálynő. Minden méhnek megvan a maga feladata a kaptárban. A dolgozók is nőneműek, életük során megannyi tevékenységben vesznek részt, a kaptár építésétől és őrzésétől kezdve a virágpor gyűjtéséig. A herék két feladatra koncentrálnak; táplálkoznak és megtermékenyítik a királynőt…

1 kg méz mennyiséghez átlagosan 50-100 ezer alkalommal kell kirepülniük a méheknek

4. A méhek rászolgáltak a nevükre, nagyon szorgosak

1 kg méz mennyiséghez átlagosan 50-100 ezer alkalommal kell kirepülniük, de hála a méhek fáradhatatlan munkájának, egy méhcsalád az ehhez szükséges virágport nagyon rövid idő alatt, kevesebb, mint egy nap alatt képes összegyűjteni. Egy mézelő méh 50-100 virágot keres fel egy gyűjtőút során, és akár 3-5 kilométert is képes repülni egy alkalommal.

5. A méhek tánccal kommunikálnak

A méhek tánca rengeteg információt tartalmaz. Tájékoztatja a társakat a táplálék helyéről, irányáról, távolságáról és még a minőségéről is. Ha egy méh talál egy virágmezőt, akkor hazatérve táncolni kezd a többi méhnek, és a tánc irányával és ritmusával információt ad át arról, hogy hol található a virágmező és milyen messze van.

6. A méhek látása rendkívül fejlett

A méhek érzékelik a tárgyak alakját, az ultraibolya fényt, felismerik a fekete, fehér, sárga, kék, zöld színeket, amelyek mind segítenek nekik a virágok azonosításában.

7. A méhek képesek megállni a levegőben

A méhek a szárnyuk segítségével tudnak repülni, de nemcsak előre, hanem hátrafelé és oldalra is tudnak manőverezni, és még a levegőben is képesek egyhelyben lebegni.

Képesek szabályozni a kaptár hőmérsékletét is

8. A méheknek finom hőmérséklet szabályozó rendszerük van

Képesek szabályozni a kaptár hőmérsékletét is. Télen fürtökbe rendeződnek és ha lehűl a levegő, sűrűbb szárnycsapásaikkal emelik a kaptár belső hőmérsékletét, óvva magukat és a királynőt.

9. A méhek a számítástechnika világát is inspirálták

Az úgynevezett "méh-algoritmus" (bee algorithm) nevű módszer, amelyet a mesterséges intelligencia és a robotika terén használnak, a méhek táplálékszerző viselkedéséből inspirálódik.

10. A méhek már évezredek óta velünk vannak

A méhek legősibb ábrázolása kb. 16 000 évvel ezelőttről származik. Egy spanyolországi barlangban található sziklarajz egy fiatal lányt ábrázol, aki épp lépes mézet szed egy üregből, miközben apró méhek zengik körül. Az ókorban pedig a balzsamozástól kezdve az étel ízesítésig már sok mindenre használták a méhek ajándékát!

Gál Attila, a BeoBee Méhészet vezető méhésze így nyilatkozik a világnap alkalmából: „Újra és újra rá kell döbbennünk, hogy a méhek milyen fontos szerepet töltenek be a természet körfogásában és saját életünkben. Érdekes és csodálatos tulajdonságaik csak tovább növelik tiszteletünket és rajongásunkat irántuk. Örülünk, ha ehhez a rajongáshoz minél több méz-imádó csatlakozik a méhek világnapján és év minden napján!”

Gál Attila, a BeoBee Méhészet vezető méhésze

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Vasi pecsenye

Ezt a receptet Anyósomtól tanultam. Ma már csak én készítem:-( Könnyen gyorsan elkészíthető és szerintem nagyon finom.  A kezdeti nehézségeket legyőzve, ma már a paprikás liszt is a ...