Megkerülhetetlenné tennék a spanyolok a tapasukat

A szellemi kulturális örökség részévé tenné Spanyolország a tapast, ami gasztronómiájuk egyik sajátossága.

A spanyol tapas is kerüljön fel a szellemi kulturális örökség UNESCO-listájára - ezt javasolta Ínigo Méndez de Vigo spanyol oktatási, kulturális és sportminiszter egy nyilvános madridi fórumon, amelyen részt vett Irina Bokova, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) főigazgatója is.

A spanyol gasztronómia jellegzetességének számító tapas mára univerzálissá vált, elterjedt az egész világon, ismerik és készítik - indokolta a kezdeményezést a politikus.Az UNESCO eddig többek között a flamencót, a mediterrán étrendet és a katalán embertornyokat vette fel a szellemi kulturális örökség listájára Spanyolországból.

A tapas néhány falat ételt, egy kis szendvicset, kis adag salátát, sonkát, sajtot jelent, amelyet sör vagy bor mellé fogyasztanak azért, hogy csillapítsák az alkohol hatását és egyenek egy keveset két főétkezés között.

A tapas jelentése a spanyol tapar azaz lefedni szóból származik. Az eredetét pontosan senki nem ismeri, ellenben rengeteg történet kering róla.

Egyes verziók szerint például egy vendéglős a legyek ellen, mások szerint a por ellen fedte be egy darab kenyérrel vagy sonkával a bort, amelyet a királynak kínált, és ez annyira megtetszett az uralkodónak, hogy hagyománnyá tette. De hogy pontosan melyik uralkodó is, az rejtély. Mesélik a katolikus királyokkal, X. Bölcs Alfonzzal és III. Károly királlyal egyaránt.

Egy másik változat szerint azért kezdték felszolgálni a tapast - szintén a korsó tetejére téve - a bor mellé, hogy a katonák ne részegedjenek le.

A Spanyolországba látogató turisták számára alapvető program a "tapasozás", mint ami elengedhetetlen része a spanyol életformának. Világszerte egyre több országban tűnnek fel a tapasbárok, -éttermek és sok helyen a helyi ízekhez alakítják, olaszos vagy épp indiai stílusban elkészítve.

(nosalty/mti)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tortellinileves

Egyszerűen imádjuk ezt a gyors és laktató tortellinilevest, ami az egyik legtutibb gyors vacsora- vagy ebédopció, amit csak elképzelhettek! Bármilyen töltelékű tortellinivel remekül ...

Limoncello egyszerűen

A Limoncello Dél-Olaszország napsütötte citromligeteiből származik, ahol az óriási, friss citromok héját alkoholba áztatták, majd cukorsziruppal lágyították. Ha találunk a piacon vagy ...

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.