Megkérdeztük az embereket arról, mennyit költenek és mit esznek karácsonykor – VIDEÓ

Már csak pár nap van hátra karácsonyig, ezen a hétvégén pedig valószínűleg tömött sorok állnak majd a bevásárlóközpontokban és a piacokon. Vajon idén mennyit költünk ételre?

A karácsony évről évre egyre költségesebb ünnep, amelyre sokszor már hónapokkal korábban fel kell készülnünk ha más nem is, pénzügyileg biztosan. Az ajándékok mellett a legnagyobb kiadást az élelmiszerek jelentik, melyeket hajlamosak vagyunk az utolsó előtti, vagy éppen az utolsó pillanatban beszerezni.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megkérdeztük az embereket arról, mennyit költenek a karácsonyi menüre. A feltérképezés során kétfős, négyfős és nagycsaládban élő nőket és férfiakat is megkérdeztünk a költségekről, de még ennek ellenére is nagyon eltérő összegekkel találkoztunk attól függően, ki mit rak az asztalra december 24-én. Közvélemény-kutatásunkat egy budai bevásárlóközpontban, és egy piac közötti sétálóutcán tartottuk. A megsaccolt összeg mellett pedig még egy csomó mindenre kíváncsiak voltunk, például arra,hogy

  • mi kerül az ünnepi asztalra,
  • hol vásárolnak szívesebben az emberek, mennyire fontos a megbízható forrásból származó alapanyag,
  • felvettek-e valamilyen olyan új, környezettudatos szokást az előző évekhez képest?

Bár az idei évben kevés olyan élelmiszert találtunk, amelynek szembetűnően megnőtt az ára, a karácsonykor elköltött összeg mennyisége mégis folyamatosan növekszik.

A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint átlagosan 43 ezer forintot költünk ajándékokra, és akkor még egyáltalán nem esett szó a karácsonyt megelőző nagybevásárlásokról. Idén a Budapest Bank készített felmérést arról, mennyi pénz költenek el a magyarok a karácsonyi időszakban. A statisztikák alapján a választ adók idén átlagosan 58 ezer forintot terveznek összesen elkölteni. Tavaly ez az összeg 56 ezer, az azt megelőző évben pedig 52 ezer forint volt.

A megkérdezettek fele jellemzően az ünnepi időszakban készült összes ételt elfogyasztja, harmaduk pedig körülbelül a háromnegyedét. A megmaradt ételt a válaszadók 58 százaléka vagy lefagyasztja vagy tartósítja, 28 százalék az állatoknak adja, 13 százalék pedig kidobja. Azoknak az aránya, akik ilyen helyzetben gondolnak arra, hogy rászorulóknak adják a maradék ételeket és süteményeket, mindössze 13 százalék.

Az előző évekhez képest idén is a halászlé, a sült hal, a kacsa és a bejgli a favorit, az alapanyagokat pedig ma már egyre többen szerzik be piacról, megbízható forrásból. És hogy mennyit költünk az élelmiszerekre?

Valószínűleg pont annyit, hogy az már önmagában felérjen egy karácsonyi ajándékkal.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.