Megdöbbentő, hogy ebbe halunk bele a legtöbben

A The Lancet című brit tudományos lap tanulmánya szerint világviszonylatban a halálozások 20%-a a helytelen táplálkozásra vezethető vissza.   

"A világon 2017-ben több halálesetet okozott a teljes kiőrlésű termékeket, friss gyümölcsöt és magvakat nélkülöző táplálkozás, mint a transzzsírokban, cukrozott italokban, vörös húsban és feldolgozott élelmiszerekben gazdag táplálkozás" - áll a The Lancet közleményében, amely a világ 195 országban vizsgálta a vonatkozó adatokat 1990 és 2017 között - írja MTI.
A tanulmány szerzője, Christopher Murray, a Washingtoni Egyetem Egészségstatisztikai Intézetének vezetője hozzátette: ez a vizsgálat megerősítette azt, amit évek óta gondolnak, vagyis hogy a rossz táplálkozás több halálesetért felel, mint bármely más rizikófaktor.
"Miközben a só, a cukor és a zsírok kerültek az elmúlt 20 évben az egészségpolitikai viták középpontjába, eredményeink arra utalnak, hogy a legjelentősebb, egészséget befolyásoló rizikófaktorok a túlzott sófogyasztás, valamint az olyan egészséges élelmiszerek fogyasztásának hiánya, mint a teljes kiőrlésű termékek, zöldségek és magvak" - emelték ki a kutatók.
A helytelen táplálkozás leginkább szív- és érrendszeri betegségek útján gyilkol, ezek 2017-ben 10 millió ember halálát okozták, de 913 ezer halálesetet okoztakdaganatos megbetegedések, és 339 ezer elhalálozás történt a cukorbetegség révén is.
A táplálkozással összefüggésbe hozható halálesetek száma Izraelben volt a legalacsonyabb 2017-ben: 100 ezer főre 88,9 ilyen halálozás jutott. A sorban második helyre Franciaország került 89,1 fővel, Szlovákiában 100 ezer főre számítva 356,3 halálozás következett be a helytelen táplálkozás miatt.
A legrosszabb helyzetű országok között van Üzbegisztán, ahol 100 ezer lakosra számítva 891,8 a halálozás vezethető vissza a táplálkozásra, itt az összes haláleset 43,7 százalékát okozta a nem megfelelő táplálkozás, a második legrosszabb helyzetben Afganisztán van 750,5 halálozással.
Az Egyesült Államokban 100 ezer főre számítva 170,7 fő elhunytát okozhatta a helytelen táplálkozás, Kínában 350,5-ét.

Ezeket olvastad már?

via: MTI

Címlapról ajánljuk

További cikkek