Kiderült, mennyi pénzt keresnek a Meki és a Burger King dolgozói

Kiderült, milyen évet zártak tavaly a magyar McDonald's és a Burger King éttermei. Csak úgy, mint más vendéglátóipari egységek esetében, a koronavírus-járvány a két népszerű étteremlánc működésében is hagyott nyomokat maga után.

A koronavírus-járvány egyaránt visszaesést hozott a Burger King és a McDonald's étteremláncok nettó árbevételében: a tavalyi évben több mint 8 százalékos volt a visszaesés, míg 2019 és 2019 között még 17-21 százalékos volt a nettó árbevétel növekedése - derül ki a Pénzcentrum cikkéből.

Vajon melyik étterem csábítóbb a munkavállalók számára?

Az elmúlt egy év lezárásai ellenére a két cég bővítette csapatát, az átlagbér viszont nem emelkedett. A drive in szolgáltatással, a házhozszállítással valamint az elviteles rendeléssel ugyan el tudta érni a két étteremlánc azt, hogy ne legyen akkora a deficit, a bevétel és adózott eredmény 2020-ban még ennek ellenére is komoly csökkenést mutatott.

A McDonald's hazai éttermeit működtető Progress Étteremhálózat Kft. tavalyi nettó árbevétele 37,41 milliárd forint volt, ezt megelőzően 2019-ben viszont az összeg a 41,04 milliárd forintot is elérte, mely összesen 8,85 százalékos visszaesést jelent. A Burger King a riválishoz képest 2020-ban mindössze 18,65 milliárd forintos árbevétellel végzett, amely az étteremlánc esetében 8,6 százalékos visszaesést jelentett.

A 2020-as évben a McDonald's átlagosan 1994 főt foglalkoztatott, a Burger King 1013 főt.

A 2020-as évben a Pénzcentrum számításai szerint az átlagos bruttó havi bér, ami az éves bérköltség és a foglalkoztatottak átlagos számának elosztásából adódik, mindkét lánc esetében csökkenést mutatott:

A McDonald's éttermeiben bruttó 328 441 forint, a Burger Kingben pedig 293 493 volt az átlagbér, amely a különböző éttermi pozíciókban dolgozó alkalmazottak együttes keresetének volt átlaga. Ahogy a bevétel, úgy a bérek is visszaesést mutattak a 2019-es évhez képest, a McDonald's-nál 5, a Burger Kingnél 9,4 százalékos volt a visszaesés.

A korlátozások feloldásával és a nyár kezdetével ismét egyre több diákmunkás vállalhat műszakot a gyorséttermekben. A Pénzcentrum találatai alapján a FürgeDiák oldalán a fővárosi Meki éttermek 1200 forintos óradíjat fizetnek a fiataloknak, 18:00 után pótlék is jár a munkáért. A Burger Kingben a bruttó alapbér 1025 forint/óra, erre jön még a műszakpótlék valamint a bónusz is, amely egyaránt ugyanannyi a fővárosi és a vidéki éttermekben is.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.