Majorka, a szerethető törzshely - VIDEÓ

Már az elején leszögezném, hogy ez az írás kicsit sem lesz objektív. Hogyan is lehetne, ha egy olyan helyet mutatok meg nektek, ahol rendszerint megfordulok?

Akkor vált törzshelyünkké a Majorka, amikor négy éve a környékre költöztünk. Ebben mondjuk sokat segített az is, hogy a XII. kerület ezen része nem kecsegtet túl sok alternatívával, amennyiben beülnél a barátokkal meginni valamit, és tudod, hogy a beszélgetés alatt tuti éhesek is lesztek, úgyhogy az sem árt, ha van mivel csillapítani ezt.

Nem állítom, hogy bármiben kiemelkedő lenne a konyha. Pontosabban igen:

tisztességesen összerakott ételek, megbízható minőségben, ahol azt kapod, amire számítasz, nincsen túlgondolva semmi, így nem is nagyon érhet csalódás.

Nálam a standard menü a következő: hagymakarika, smokey burger, és ha fér még belém, akkor házi tiramisu. És én boldog vagyok. Próbálkoztam persze mással is, steakkel, vagy a már amúgy is szénhidrát-túladagolás okozta bűntudattal teli napokon salátával, de nálam a hambi verhetetlen.

Ennyi viszont még kevés lenne ahhoz, hogy tényleg törzshelyünkké avanzsálódjon, kellett hozzá még a személyzet is. Már az első pár alkalommal feltűnt egy furcsaság: mindenki eszméletlenül kedves. Az a fajta vendéglátóhely ez, amiért sokan küzdenek:

itt a vendég nem azt érzi, hogy ő van a felszolgálóért, hanem éppen fordítva.

Ez talán a legnagyobb bájuk, amivel szerethető közeget teremtenek, ahova szívesen visszatérsz majd újra meg újra.

Hogy a szubjektivitásom megerősítést nyerjen, hogy tényleg nem csak én gondolom ezt így, arra a szülinapi program adja meg a választ. A nyitás tizedik évfordulóját ünnepelve visszahoznak régi kedvenc ételeket, mint például a melegszendó, de visszajönnek a régi arcok is, korábbi kollégák, akik újra pult mögé állnak. Ez a legjobb bizonyíték arra, hogy egy hely identitását és szerethetőségét milyen mértékben határozzák meg az ott munkálkodó emberek.

Most szombaton, azaz július 29-én ugorjatok el, tömjetek be egy jó hamburgert, szürcsöljétek a limonádét a DJ-szettekre, és tapasztaljátok meg Ti magatok is, hogy milyen a Majorka légköre. Én őszintén és jó szívvel ajánlom nektek!

Majorka

Majorka a Facebookon

Cím: 1126, Budapest,Szilágyi Erzsébet fasor 16.

Nyitva tartás:V-Sze: 12:00-00:00Cs-Szo: 12:00-02:00

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Ez a húsimádók mennyországa, ahonnan tuti nem mész éhesen haza - VIDEÓ

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...