Ma egy nagyon fontos kérdésemre találtam meg a választ!

Már régóta foglalkoztat a kérdés, ha kinyitok egy palack bort, azt hány napig tudom még fogyasztani. Végre megkaptam a választ erre a kérdésemre!

Olyan típus vagyok, hogy ha kibontok egy üveggel, az sosem fogy el aznap.Sokszor főzéshez is használok, meg az is előfordul, hogy egy-egy fárasztóbb nap után megkezdek egy palackkal, de igazából csak arra a három kortyra vágyom, amit kitöltök.

Kísérletező vagyok, az utóbbi időben főleg! Szeretek újdonságokat megkóstolni, de azért egy egész palackkal nem tudok meginni egymagam, főleg, ha másnap munka van.Mindig is érdekelt, hogy kibontás után hány napom van még.

Az egyik gasztrooldalon, amit követek, végre választ kaptam: a Bon Appetit újságírója és borszakértője megválaszolta a kérdésemet.

Marissa A. Ross szerint a legjobb módja, hogy frissen tartsd a bort, ha kinyitás után rögtön újradugózod, és berakod a hűtőbe. Ezzel is megakadályozod, hogy a bort oxigén, hő és fény érje.

A lényeg, hogy csökkentsd az erjedési folyamatot, aminek a legjobb módja, ha egyből visszadugózod a bort, vagyis légmentesen lezárod!

Ezt megteheted úgy, hogy visszanyomod a dugót a palackba, de vannak vákumozó eszközök is, amik még a palackban lévő levegőt is kiszívják.

Ha az első mozdulattal kidobtad volna a dugót, ne ess pánikba! Nem a legjobb megoldás, igaz, de egy frissentartó fólia és egy befőttes gumi is megteszi a dolgát.

A fehér- és a vörösbor körülbelül 2-5, a habzóbor pedig 1-3 napig áll el így.

Persze idővel laposodik a bor, de összességében még fogyasztható. Viszont nem érdemes sokáig húzni: az oxidáció jelei, ha az íze vagy az illata kicsit már ecetes, a színe pedig sötétebb. Ekkormár biztos nem jó, de elég nehéz megmondani, hogy mikor kezd el a bor veszíteni a karakterjegyeiből.

Egy próbát mindenesetre megér, ha jónak ítéled még a másnapos italt. Sokáig nem jó bort nyitva tartani, de megnyugtatok mindenkit, egy-két napig még simán fogyaszthatjuk kedvencünket!

...ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

viabonappetit.com

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?