Olcsóbb lesz a liszt feburártól, de ez nem mindenkinek jó hír

A következő hónaptól kezdve csökkenhet a gabona és így a liszt ára is. Ez ugyan elsőre fantasztikus hírnek tűnik, azonban nem mindenki jár majd jól vele.

A Gabonaszövetség elnöke az RTL híradójának tett nyilatkozatában elmondta, a liszt árának csökkentésére kerül majd sor februártól. A meglepő fordulat hátterében elsősorban az ukrajnai gabonaszállítmányok újraindulása áll, amelynek következménye, hogy a búza is olcsóbbá válik. A liszt árának csökkenése azonban sokak számára nem jó hír.

Olcsóbb lesz a liszt feburártól, de ez nem mindenkinek jó hír

A magyar feldolgozók és termelők kifejezetten rosszul járnak az árváltozással: nagy részük már így is a fizetésképtelenség határára került a csökkenő gabonaárak miatt.

A vásárlók és fogyasztók ezzel szemben kicsit megkönnyebbülhetnek, az eddigi húzós árak mérséklődését követően. A KSH adatbázisa mostanában egy kiló kenyeret 900 forint körül jegyez: ez kétszer annyi, mint a tavalyi (2021-es) ár.

Körülbelül 5 százalékos árcsökkenésre számíthatnak a vásárlók, ami várhatóan februárban érkezik majd. Ráskó György agrárközgazdász szerint amúgy az élelmiszerdrágulás is végre a vége felé közeledik: áprilisban megállhat a száguldó inflálódás.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.