Alvásért és sajtevésért jár 400 ezer forint ebben a kísérletben

Ha imádod a sajtot, és szeretsz aludni, valamint szívesen összekötnéd e két tevékenységet, és még pénzt is keresnél vele, akkor te lehetsz a tökéletes alany egy furcsa kísérlethez. Persze csak akkor, ha nem félsz a rémálmoktól.

Biztosan hallottuk már a hiedelmet, hogy a lefekvés előtti sajtevés rémálmokat okozhat. Persze, hogy tényleg így lenne, arra nem született bizonyíték. Legalábbis eddig: most a Sleep Junkies nevű amerikai cég olyan vállalkozó szellemű önkénteseket keres, akik hajlandóak lennének részt venni a kérdést bizonyító kísérletben. Az ajánlat igen kecsegtető, jöjjenek a részletek!

Alvásért és sajtevésért jár 400 ezer forint ebben a kísérletben

A Sleep Junkies a jó alvás kérdéskörét kutatja, már korábban is végeztek ehhez fűződő kutatásokat, amelyek eredményeit rendszeresen megosztják weboldalukon.

Most olyan embereket keresnek egy új kísérlethez, akik hajlandóak lennének minden este különböző sajtokat enni, majd aludni.

Igen, tényleg erről van szó: a részvételért cserébe pedig 1000 dollárt ajánlottak fel. A három hónapos kísérlet során a résztvevőknek figyelni és rögzíteni kell néhány adatot, mint például az alvásminőség és az energiaszint. Továbbá le kell jegyezniük az álmaikat is.

A vizsgálat célja, hogy kiderítse: tényleg hatással van-e a sajtevés az alvásminőségre, valamint magasabb-e a rémálmok kialakulásának esélye ilyenkor.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...