A libamáj és a fine dining édes találkozása - a Tigris étterem innovatív magyar menüsorát kóstoltuk

A Tigris egy olyan étterem, ahol a hagyományos magyar ízek találkoznak a fine dining formavilággal és technikákkal, és mindezt kellemes környezetben élvezhetjük. (x)

Azt hiszem, könnyelműen kijelenthetjük, hogy ha betérünk Budapesten bármely, a Bazilika környékén lévő étterembe, akkor csodás enteriőr, remek alapanyagok, szakértő, kedves kiszolgálás és felejthetetlen élmény vár ránk. ATigris étterem pedig a maga nosztalgikus bájával kiemelkedik a futószalagon nyíló éttermek közül. A Bazilikától nem messze, a Mérleg utcában található a Hild József által tervezett műemlék épület, ami egyébként már az 1830-as évektől fogadta a vendégeket. Szóval ha hiszitek, ha nem, a Tigris egy patinás fogadó és kávéház volt már a romantika korában is.

Az étterembe betérve a 100 éves tölgyfa bárpultot pillanthatjuk meg először. Múlt századot idéző nagypolgári bútorok és elrendezés várja a vendégeket. A hagyományos magyar ízek találkoznak a fine dining formavilággal, egy csipetnyi eleganciával megfűszerezett környezetben.

A Tigrisben a libamájas ételekre helyezték a hangsúlyt, az alapanyag hazai és csúcsminőségű. A libamájízelítőben négy különböző hideg libamájat kínál Jámbor László séf, olyan különleges kiegészítőkkel, mint a kamillazselé, sárgabarackgyöngy vagy fekete csokoládé. Nem véletlen tehát, hogy a Tigris 10 éve folyamatosan szerepel a Michelin guide-ban, mint ajánlott étterem. Itt nem szakadnak el a magyar tradícióktól, de próbálják formabontó megoldásokkal ötvözni a menüt.

A különleges fogásokhoz pedig jól kiválasztott bor is dukál. Waller Zoltán sommelier gondos keze munkáját dicséri az étterem palackos borkészlete. Korlátozott számú, izgalmas tételek is helyet kapnak - akár 10 évre visszamenőleg számos évjáratból választhatunk ízelítőt az ételek mellé.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...