Lehetséges, hogy lesz gyógyszer az elhízás ellen?

Megtalálták az elhízásért felelős gént, amelyet ha a jövőben sikerül kiiktatni, talán lesz megoldás a kóros túlsúly kezelésére is

Az örök, korlátlan, elhízásmentes evés olyasmi, amiről mindannyian álmodozunk. Nagyon kevesen ugyan, mégis vannak olyanok, akik ezt tényleg megtehetik, bármennyit esznek, mégsem híznak el. A szépségideál a sovány, mégis mindenki nagyon szeret enni, a kettő pedig szinte soha nem megy egyszerre.

A felelős gén

Egy most megjelent kutatás talán megtalálta a magyarázatot. A Cell nevű folyóiratban közölt vizsgálat során egy észt biobank 47 ezer DNS mintáját hasonlították össze a mintaadók egészségügyi adataival. A titok persze, nem meglepetés, hogy a genetikában rejlik: akik életük során sosem híztak el, egy bizonyos génjükben tértek el a többiektől, amit ALK-nak neveznek.

A szerencsés örök soványaknál ez a gén egy, csak rájuk jellemző verzióban található meg - a népesség csupán egy százalékánál.

Eddig másról volt híres

A gént már régóta ismerik a kutatók, ám eddig csak rákos megbetegedésekkel kapcsolatban foglalkoztak vele. Eddig ugyanis azt vették észre, hogy serkentheti vagy előidézheti a rákos sejtek burjánzását. Most azonban egy másik hatását vizsgálták - azt, hogyan befolyásolja az elhízást.

Ki kell iktatni a gént

Mivel a rákos megbetegedésekre hatással van, már létezik olyan gyógyszer, ami ennek a génnek a keletkezését gátolja, ez pedig új lehetőségeket adhat az elhízás kezeléséhez. Kísérleti egereknél (és legyeknél!) már bebizonyosodott, hogy az ALK-gén kiiktatásával az elhízás veszélye is csökkent. A kutatást vezető tudós szerint a gén alapos megismerése akár egy, a jövőben alkalmazható elhízás elleni szer kifejlesztéséhez is vezethet.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...