A parmezánsajt nem véletlenül tartozik a drágább sajtok közé, hiszen az előállítása meglehetősen szigorú keretekhez van szabva. Ott kezdődik, hogy nem mindegy, milyen fajta tehén tejéből készült, de az sem, hogy mit evett az a jószág. Csak és kizárólag szabadon tartott, zöldtakarmánnyal etetett állatok tejét lehet hozzá felhasználni. Az sem mindegy, hogy hogyan szállítják ezt a tejet, így a termelési kapacitás is igen korlátozott a kisüzemekben. És akkor a hosszú érlelési időről még nem is beszéltünk...
Érdemes tehát megbecsülni ezt a sajtot, és minden egyes darabkáját felhasználni, mert igen jellegzetes friss és gyümölcsösen édes aromával rendelkezik, ugyanakkor erős és gazdag, mégsem tolakodóan sós az íze.Igyekszik azért az ember takarékoskodni vele, és nem dekaszámra reszelgetni a tányérra (bár legtöbbször szívünk szerint így tennénk), éppen ezért nem ritka, hogy a sajt vége, ami ugyebár a legtöbbet érintkezett a levegővel, kiszárad és megkeményedik. Ilyenkor már nem is olvad olyan szépen és reszelni is nehézkes, ezért a legtöbbször fogjuk, és kihajítjuk a leforgácsolt sajtdarabot, pedig ezernyi aromát rejt, amit nem is olyan nehéz előcsalogatni belőle.
A legegyszerűbb, ha fogjuk, és beledobjuk egy levesbe, mondjuk egy üde, sokzöldséges minestronéba. De nem kell ám olasznak lennie a fogásnak, simán tehetjük a hétvégi húslevesbe is, nagyon szépen elmélyíti majd az ízeket, és ezerszer finomabbá varázsolja a végeredményt. Ha nem levesbe, akkor bármilyen szószba, de még olajba is kerülhet, a lényeg, hogy legyen ideje és közege kioldódni az aromáknak!Nem kell ám félni attól sem, hogy a külső peremén nyomott felirat vagy éppen pecsét van, hiszen ezek természetes módon készülnek és kerülnek a sajtra, és abszolút fogyaszthatóak.
Ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
20 perces tésztavacsora: csípős, paradicsomos spagetti szalonnával
