Úgy néz ki, tovább maradhatnak nyitva a boltok a jövőben

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy hosszabbodhat a boltok nyitvatartási ideje, amiből más módosítások is adódhatnak.

A miniszterelnök ma reggeli interjújában bejelentette, hogy át fogják alakítani a boltok működési rendjét, vagyis átállnak a négyzetméter-alapú működésre. Ez azt jelenti, hogy 10 négyzetméterenként egy ember tartózkodhat egyszerre az adott boltban.

Nem könnyű betartani meg ellenőrizni, ezért sorok lesznek a boltok előtt. Ebből az következik, hogy hosszabb ideig kell nyitva tartaniuk

– tette hozzá.

Kicsit fellélegezhetünk: úgy néz ki, tovább maradhatnak nyitva a boltok a jövőben

Emiatt valószínűleg a kijárási tilalom időpontját este 8-ról 10-re, esetleg 11-re módosítják. Így a boltok vélhetően 21 óráig lehetnek majd nyitva.

A miniszter továbbá hozzátette, hogy küzdelem zajlott a fodrászokért és a szépségiparban dolgozókért, hogy azok kinyithassanak, de a járványügyi szakemberek mereven ellenállnak. Erről is döntés születik legkésőbb holnapig, de itt is a járványügyi szakembereknek kell elsőbbséget adni

Az elhangzottak alapján tehát továbbra is csak az élelmiszerboltok, a drogériák, a dohányboltok és a barkácsáruházak maradhatnak nyitva, az eddigi korlátozásokhoz hasonlóan pedig az éttermek is csak házhoz szállítással vagy elvitelre adhatnak ki ételeket a vásárlóknak.

Cikkünk folyamatosan frissül!


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...