Kilószámra dobatták ki a romlott tejszínt a Jamie Oliver puccos éttermét is ellátó konyhán

Több szabálytalanságot találtak a hatóságok annak a konyhának az ellenőrzésénél, amely többek között a Jamie’s Italiant is ellátja - derül ki a hvg.hu beszámolójából.

A lap szerint a Zsidai Gasztronómiai Csoport központi konyhájában a budai Vár szívében

  • többkilónyi lejárt szavatosságú tejszínt,
  • jelöletlen termékeket,
  • a hűtőben „ömlesztve tárolt húsokat”,
  • rossz hőmérsékletre beállított hűtőket,
  • az erre szolgáló mosogató helyett egy kézmosóban elmosogatott edényeket,
  • és lábpedál nélküli (tehát csak kézzel nyitható) szemeteseket

találtak.

Innen látják el többet között Jamie Oliver budapesti éttermét is, ahogy Zsidaiék többi éttermét is.

A hatóságok a lejárt tejszínt kivonták a forgalomból, és azonnali hatállyal megtiltották azt is, hogy a Zsidai Group konyhájából nyers húsokat, alapanyagokat szállítsanak ki, mert ez „eltér a bejelentett tevékenységi körüktől”. 1,25 millió forintos bírságot is kiszabtak - jelentette az Index.hu is.

Az üzemeltetők szerint ugyanakkor a vizsgálat eredményéről még nem született jogerős határozat. Állításuk szerint a tavasszal nyitott termelőkonyhájuk „jelenleg részben fejlesztés alatt áll”, így annak működési rendjét még egyeztetik az illetékes hatóságokkal, mert tevékenységük során „minden tekintetben meg kívánnak felelni az irányadó jogszabályoknak”.

A konyhát üzemeltető kft. a több generáció óta vendéglátással foglalkozó Zsidai család tulajdonában lévő cégcsoporthoz tartozik. Vezetője Zsidai Zoltán Roy.

A hvg.hu teljes jelentését itt tudod elolvasni.

Ezt olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Forrás: HVG/Index

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...