Kiderült, mennyit lehet keresni a budapesti olasz tésztázókban

Egyre nehezebb munkaerőt találni, ezért egyre több vendéglátó egység teszi közzé, mennyi náluk a fizetés.

Állandósulni látszódik a vendéglátásban (más szektorokban is) az a tendencia, hogy már nemcsak az állásra jelentkezők versengenek egy pozícióért, hanem a munkáltatók is a szakemberekért. Mint arról beszámoltunk, a McDonald's és a Burger King is minden kommunikációs eszközt felhasznál arra, hogy új alkalmazottakat toborozzon.

A sorba most beállt egy olasz gyorsétterem is, a Bellozzo. A tésztázó egyelőre csak két egységgel rendelkezik Budapesten, ennek ellenére a közösségi médiában toboroznak munkaerőt. Az étterem a fizetések feltüntetésével próbálja csábítani a munkakeresőket. Nettó 130 000 és 149 000 forint közötti fizetést ajánl annak, aki csatlakozik hozzájuk. Emellett automatikus béremelést ígérnek a 3. hónap után, illetve 45%-os műszakpótlékot és cafeteriát.

Több iparági forrással is beszélgettünk, és szinte mindegyik munkaerőhiányra panaszkodik. Mint mondták, a szakképzett, dolgozni vágyó munkaerő az esetek többségében inkább külföldre megy, nem itthon vállal munkát. Hiába emelkedtek ugyanis a bérek, azok még mindig elmaradnak a nyugati keresetektől. Szakképzetlen munkaerőből akad, de a fiatalok közül néhányan már az első napok után bedobják a törölközőt.

Ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

címlapkép: Bellozzo

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.