Ketten együtt 370 kilót nyomtak, most így néznek ki

A párnak 180 kilótól sikerült megszabadulnia – a fantasztikus eredményt közösen érték el, szigorú diétájuknak és a sportnak köszönhetően.

Rengeteg kutatás kimutatta már, hogy sokkal jobb, ha nem egyedül vágunk bele egy diétába, és a párunk vagy az egyik barátunk is velünk tart a kilók elleni harcban. Az egyik legjobb példa erre Lexi Reed és férje, Danny, akik még túlsúlyosan ismerkedtek meg pár évvel ezelőtt, és össze is házasodtak.

A fiatal nő közel 220 kilót nyomott, és szerelme is bőséggel meghaladta a 150 kilót. A pár négy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy ez így nem mehet tovább, és változtatniuk kell az életmódjukon egészségük érdekében.

Nem igazán voltak az otthonfőzés hívei, így inkább gyorséttermekben ettek vagy pizzát rendeltek, ennek köszönhetően pedigsok-sok ezer kalóriát sikerült bekebelezniük naponta.

„Megelégeltem, hogy 220 kilót nyom alattam a mérleg, és persze úgy gondoltam, az egészségemre is vigyáznom kell. 2016-ban a férjemmel, Dannyvel ezért úgy döntöttünk, megváltoztatjuk addigi életünket, és egészségesen fogunk élni. Nem volt személyi edzőnk, sem dietetikus által összeírt menünk, sem gyomorszűkítő műtétünk, csak egymásból merítettük az erőt” – mesélte Lexi a Women's Health magazinnak

Egy kihívással kezdődött minden

Lexi és Danny egyik barátjuk 30 napos kihívásán vett részt, aminek az volt a lényege, hogy 1 hónapig kerülni kellett a gyorséttermeket. A pár ezt megfűszerezte még azzal, hogy lenullázták az alkohol és a szénsavas üdítők fogyasztását is, illetve heti 5-szöredzettek. Annyira jól sikerült ez a pár hét, hogy a házaspár nem adta fel, és tovább folytatták.

„Megtanultunk egészséges alapanyagokkal főzni, kalóriát számolni, és elliptikus trénerrel edzeni. Ideális volt ez a mozgásforma számunkra, mert nem terhelte meg az ízületeinket. 12 hónap után sikerült a súlyunk felét leadni.”

Hatalmas eredmények

Lexi mostanra súlya több mint felétől megszabadult, és jelenleg bőreltávolító műtétjére vár. Ő most 73 kilót nyom, férje pedig körülbelül 110-et, 40 kilós fogyása után. Gratulálunk!

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Pastrami szendvics

Ha idén húsvétkor nem a klasszikus sonkát készítenéd, de nem mondanál le a füstös, pikáns ízekről, akkor ez a pastrami szendvics lesz az új kedvenced. Az eredetileg kelet-európai ...

Lapított croissant

Ha már láttátok a legújabb croissant-trendet, de nem mertétek elkészíteni házilag, akkor ez a recept nektek szól! Maradék pékáru felhasználásra is remek megoldás ez, de a végeredmény ...

Pisztáciás babka

Ez a pisztáciás babka igazán különleges: a tésztájába is pisztáciás növényi tejet öntöttünk, így minden falat intenzíven pisztáciás. Puha, illatos és gazdag ízvilágú édesség, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Maradékmentő sonkás-sajtos krokett

Soha, de soha ne dobjátok ki a maradék burgonyapürét! Megmutatjuk a legjobb felhasználási módját egy gyors és egyszerű recepttel. Mindenképp próbáljátok ki, akár sima törtburgonyás ...