Búcsút inthet az embertelen ketreces állattartásnak az Európai Unió

Nagy lépésre készül az Európai Unió: teljesen betiltanák a ketreces állattartást. Mind a Parlament, mind a Bizottság határozott az ügyben, a törvényi szabályozás a következő években várható majd.

Fokozatosan betiltanák a ketreces állattartást az Európai Unió országaiban: erről tett bejelentést az Európai Bizottság. A döntéshozók azután kezdtek el komolyabban foglalkozni a kérdéses üggyel, hogy több mint 1 millió ember petícióban fejezte ki nemtetszését. A ketreces állattartás embertelen technikájának hamarosan búcsút inthetünk.

Búcsút inthet az embertelen ketreces állattartásnak az Európai Unió

Polgári kezdeményezés indította el az ügyet

Már néhány hete elfogadta az Európai Parlament azt a petíciót, amit 1,4 millió európai polgár terjesztett a politikai döntéshozók elé. A petícióban a gazdasági forma betiltását követelték.

A Parlament annyit fűzött hozzá a felterjesztett kérelem elfogadásához, hogy a jelenlegi helyzet aggodalomra ad okot, mert az állatok gyakran olyan körülmények között kénytelenek élni, ahol nem tudnak kiegyenesedni, kinyújtózni vagy megfordulni.

Javuló tendenciák

Korábban szerencsére már történt javulás a mezőgazdaság e területén: 2012-től nem élhetnek ketreces tartásban az anyamalacok és borjaik valamint a tojótyúkok. Ugyan az átállás nehezen ment (még 2015-ben is voltak szabályszegő állattartók), összességében pozitív tendenciát mutat a terület szabályozása.

Életbe lépése után a törvény a következő haszonállatok tartását fogja szabályozni: baromfifélék, kacsák, tyúkok, libák, csibék és nyulak. Minden egyes faj esetében az igényeiknek megfelelő tartási körülményeket dolgoznak majd ki.

Stella Kyriakides, egészségügyi és élelmiszer-biztonsági biztos így nyilatkozott a döntés jelentőségéről:

Az állatok érző lények, nekünk pedig erkölcsi és társadalmi kötelességünk, hogy az állattartási körülmények tükrözzék ezt.

Már maga az elhatározás megszületése is nagy lépés, azonban a lényeg még a jövőben következik. 2023-ban fogadhatják el az Unió szervei az átfogó szabályozást, a ketreces tartás pedig felmenő rendszerben, 2027-ig szűnhet meg teljesen.


Még több aktuális hír, a gasztronómia és a táplálkozás világából:

Forrásunk volt

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!