Megvan, mikortól nyitnak az első karácsonyi vásárok a fővárosban

Hamarosan megnyitnak a fővárosi karácsonyi vásárok, ahol jégpályával, fényfestéssel, zenei produkciókkal, látványosan feldíszített karácsonyfával, magyaros ételekkel és forralt borral várják majd az érdeklődőket.

Már nem kell sokat aludni, és megnyílnak Budapest ikonikus karácsonyi vásárai! Ha te is szeretnéd megalapozni az idei karácsonyi ünnepek hangulatát, akkor nem hagyhatod ki őket. Mutatjuk, hogy mely vásárokat látogathatod november közepétől!

Hamarosan megnyitnak az első karácsonyi vásárok a fővárosban

November végétől várja a látogatókat a Deák téri karácsonyi vásár

A Deák Ferenc téri vásárban és a Városháza parkban hagyományos karácsonyi édességeket, ételeket és italokat, valamint magyar kézműves termékeket lehet majd vásárolni.

November 24-től január 7-ig minden nap lehet majd korcsolyázni a Városháza parkban reggel 8 órától 20 óráig, míg csütörtöktől vasárnapig, egészen 21 óráig tartanak nyitva. December 3-án, az első adventi vasárnapon közös gyertyagyújtás lesz a Városháza parkban, december 6-án pedig mikulásünnepséget is szerveznek, írja az MTI.

November 17-én nyit az Advent Bazilika elnevezésű karácsonyi vásár

A vásáron látványos ünnepi fénydekoráció, multimédia-kiállítás, zenei produkciók, 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, jégpálya, kézműves és gasztronómiai kiállítók várják az érdeklődőket a budapesti Szent István Bazilika előtti téren.

Jó hír, hogy minden nagykonyhánál elérhető lesz naponta egy étel, amelyet 1500 forintos fix áron vásárolhatnak meg a látogatók.

Ezenfelül a rendezvényen az idei évben is kizárólag hazai kiállítók kapnak helyet, akik között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatóak, a hungarikumok pedig külön hangsúlyt kapnak majd. 


Még több friss hír:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.