A Jóbarátok híres kávézójában mostantól te is ihatsz egy finom feketét

Ki ne akarna meginni egy finom kávét a Jóbarátok kávézójának kényelmes kanapéján? Az álom most valósággá vált, egy ruhabolt ugyanis megnyitotta a Central Perk kávézót. 

A Primark ruházati üzletlánc itthon még kevésbé ismert, számos más európai országban azonban széles választékának és jó árainak köszönhetően ez az egyik legnépszerűbb ruhabolt.

A márka manchesteri üzlete tegnap nyitotta meg első kávézóját, mely egy az egyben a Jóbarátok című sorozat Central Perk kávézójának mintájára készült. A kávézóban a forró italok és péksütemények mellett különböző, a sorozathoz köthető ereklyéket is vásárolhatunk, és természetesen az ikonikus kanapé másolatába is belesüppedhetünk egészen addig, amíg más nem követeli magának a helyet egy fotó erejéig.

via GIPHY

Külön jó hír, hogy a kávézó csak és kizárólag fenntartható termelésből származó alapanyagokat használ. Az üzlet ezzel a kávézóval állít emléket az idén 25 éves sorozatnak.

A Primark nem először nyit tematikus kávézót üzleteiben, Birminghamben (ahol nem mellesleg a világ legnagyobb, ötemeletes boltja található) egy Disney kávézót építettek fel a vásárlók számára.

EZ IS ÉRDEKES:

Ezeket olvastad már?

via Ladbible, címlapfotó

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...