Itt a tökéletes példa, hogy lehet egy lepattant, csúnya konyhából szépet alkotni

Vannak jól sikerült konyhafelújítások, és vannak extramenő telitalálatok! Most utóbbira hozunk példát! 

Az, hogy álmaink konyhája elkészülhessen, sok időt vesz igénybe, évekbe, de talán évtizedekbe is kerülhet, mire végre olyan lesz a végeredmény, amilyet elképzeltünk. Arianna Danielson és férje nyolc éve házasok, és a nő azt mondja, még sosem volt olyan a konyhájuk, amilyenre vágyott. De ezúttal megtört az átok.
Nehéz szavakat találni a család konyhájára: lepukkant, elavult, nagyon lestrapált, egy szóval, igazán ráfért egy "kis” ráncfelvarrás.
„A konyhánk ezelőtt olyan hely volt, ahol utáltam lenni” - mondta Arianna, amin egy percig sem csodálkozunk.

Nézzétek csak, így festett a konyha a felújítás előtt:

Arianna tudta, mit akar: eklektikus, vintage stílusú konyhát. Bár tudja, divatos a nagy, nyitott konyha, ő azonban a zártabb megoldást preferálja: „Amikor itthon partikat rendezünk, elrejthetjük a vacsora utáni rendetlenséget, és élvezhetjük a barátaink társaságát” – vallja a fiatal nő, aki ennek szellemében újíttatta fel a helyiséget.

Így néz ki a konyha több hónapnyi munkálat után:

Az utána fotók pedig lenyűgözőek, aminek nagy része Arianna és férjének a munkája. A felújítás kilenc hónapot vett igénybe, az eredmény pedig aprólékos, igényes és nagyon egyedi munka. Kedvencünk a mennyezet és az ablak, persze összességében az egész konyha egy kis ékszerdoboz lett.

Ez is érdekelhet:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Hajósok levese

Gál József, a Szent Jupát egykori hajósa és az Equator hajó tulajdonosával hajóztunk, aki kétszer kerülte meg vitorlás hajóval a Földet: először a Szent Jupáttal Fa Nándor mellett, ...

Szaftos kolbászos tészta

Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.