Már jó ideje annak, hogy kikerültem a közoktatás karmai közül - az egyetem nem számít, az sokkal lazább hely volt annál, hogy nagyon iskola szaga legyen. Nagyon szerettem gimibe járni, az általánosra már alig emlékszem, szóval tényleg nem értem, miért van bennem azóta is ez a gyomorszorongató rossz érzés, ha eljön a szeptember eleje. Mert klasszikus, láblógatós, diákmunkás, hátizsákkal csórón utazgatós, fesztiválozós, hajnalig csókolózós, világmegváltós nyaram, amikor azt sem tudom, hétfő van-e vagy csütörtök, már vagy öt éve nincs, mint minden más földi halandó, én is ugyanúgy dolgozom június nyolcadikán, mint július huszonharmadikán, és augusztus tizennyolcadikán - az az egy-két hét szabadság jól jön, de hol van a régi nyarak emlékéhez képest...
Az enyhe rossz érzés fakadhat abból az tizenkét éven át felhalmozott hosszú sóhajból, hogy na most vége valami jónak, meg abból is, hogy hiába van munka ilyenkor is, azért a nyár csak egy lazább időszak. Valahogy nyáron könnyen ottmarad az ember lánya még egy, majd még egy fröccsre a barátokkal, még egy átdolgozott nap után is, mint a téli zimankóban. Könnyebben nevet, kisebbeknek tűnnek a problémák, mintha a napsütés és a kánikula valami mindenkinek alanyi jogon járó boldogságdrogként tarolná le a várost.
Szóval ennek kell most búcsút inteni, nem lehet többé mezítláb munkába indulni, a reggeli első ital nem az utolsó sör hajnali ötkor, és hát annak is búcsút kell inteni, hogy az ember pénteken, munka után bevágódik az autóba, vagy felül a vonatra, és este nyolckor még úszik egyet a Balaton aranyhídjában. Sőt, a minden hétvégén egy fesztivál korszaka is megszűnik egy-két héten belül.
Más örömök után kell hát nézni, hogy bírjuk a napi gyűrődést - nézegethetjük a leveleket, a szép, párás reggeli tájat, élvezhetjük, hogy a hűvösödő reggeleken könnyű kis sálat tekerhetünk a nyakunkba...és természetesen kiélvezhetjük a tél kulináris kincsesbányáját az összes ízes, édes friss, őszies gyümölccsel és zöldséggel együtt.
Ami engem illet, én egész nap szívesen nassolgatok szilvát, szőlőt vagy fügét, de a legjobban akkor esik, ha egy kómás reggelen vehetem magamhoz - egyben a reggelit is letudva. Ahogy hűl az idő, egyre jobban esik valami tartalmasabb reggel, de hát hol van az előírva, hogy a tartalmas egyenlő a nehéz, zsíros, vagy éppen cukros napindítókkal? A smoothiekban az a legjobb, hogy két perc alatt elkészülnek, sőt, akár előző este is bekészíthetjük őket a hűtőbe, elég vitamonbombák ahhoz, hogy beindítsák a reggelt, és pár kanál zabpehellyel, chia maggal, vagy tördelt olajos maggal megdúsítva ebédig még jól is lakatnak. Tulajdonképpen bármit tehetünk bele, ami épp szezonális, és csak ízlés kérdése, hogy vízzel, növényi vagy állati tejjel hígítjuk a gyümölcspürét.
Egyébként néha van némi képzavar az ügyben, hogy mi a különbség a smoothie és a turmix között - a hozzáértők szerint csak annyi, hogy a smoothie az egészségesebb verzió - nincs benne cukor, sem másmilyen mesterséges édesítő, több gyümölcsöt vagy zöldséget, és kevesebb tejterméket tartalmaz. Szezonhoz abszolút igazítható, így az őszhöz is. A zabpehely és a mandulatej nálam elég konstans elemek, de hogy szilva, málna, vagy alma kerül bele, az teljesen évszakfüggő. Így aztán a recepteket sem kell véresen komolyan venni, csak egy kis inspirációnak szántam - de ha egyszer elkezditek a reggeli smoothie-zást, biztosan nem tudtok majd lekattanni róla.
