Így tudsz pofonegyszerűen spórolni a sulikezdés költségein

Napi tippünk az iskolakezdés költségein való csökkentés jegyében fogant: van pár ötletünk, hogy kicsit több maradjon a pénztárcádban.

Az iskolakezdést általában megelőzi egy nagyobb bevásárlás, amikor is beszerezzük a különböző eszközöket. Ez nem kis beruházás a családunk számára, hiszen rengeteg mindent meg kell vennünk. Szerencsére most adunk néhány tippet, amivel spórolhatunk egy kicsit az iskolakezdésen.

Így készülj fel a sulikezdésre pénztárcabarát módon

Augusztus végén vásároljunk

Bármennyire is csábító már most megvenni mindent, a legjobb, ha augusztus végén indulunk a begyűjtő körútra. Ekkor vannak ugyanis a nagyobb akciók, hogy a végén azon kapjuk magunkat, hogy csupán fele annyit fizettünk a bevásárlásért. Azért sem érdemes siettetni a vásárlást, mert az első héten még nincs is szüksége mindenre a gyereknek.

Osszuk el a költségeket

Ne vegyünk meg mindent egyszerre, ha tehetjük, akkor szedjük darabokra a beszerzést. A legjobb, ha minden vásárlásnál megveszünk néhány szükséges alapdarabot, vagy csak a legsürgősebbeket, és szeptemberben a többit.

Készítsük magunk

A legtöbb pénzt azzal spórolhatjuk, ha néhány eszközt magunknak készítünk el. Ráadásul, a környezetet is kíméljük azzal, ha nem vásárolunk műanyag könyv- és füzetborító fóliát. Minimális kézügyességgel készíthetünk tolltartót konzervdobozból, befőttesüvegből, vagy borítót régi újság- és csomagolópapírból.

Figyeljünk a kedvezményekre

Érdemes lehet az akciós újságokat is előkapni, és tüzetesen átnézni, hol kaphatóak legolcsóbban a különböző tanszerek. Szánjunk rá időt, és tényleg ott vegyük meg, ahol a legkedvezőbb áron lehet beszerezni.

Nézzünk szét az interneten

Könnyedén előfordulhat, hogy bizonyos olvasmányokat vagy könyveket használtan is meg tudunk venni az interneten. Ezeket aztán tovább is adhatjuk, amikor már nincs rá szüksége a gyereknek, ezzel pedig egy kis extra pénzhez juthatunk.

Forrásaink voltak.


Még több a sulikezdéshez:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.