Rezsicsökkentő kütyüt dob piacra az IKEA, ami a bolygón is segít

Innovatív megoldással lép fel egyszerre két dolog ellen is az IKEA. A svéd bútorlánc hamarosan Magyarországon is piacra dobja egy termékét, ami a rezsiszámlát és az elpazarolt víz mennyiségét is csökkenteni fogja.

Októbertől a magyarországi IKEA üzletekben is kapható lesz az Åbäcken névre keresztelt porlasztó, ami jelentősen csökkenti a háztartásokban elpazarolt víz mennyiségét, és egyben a rezsiköltséget is. Az IKEA csapokra szerelhető szűrőjével sokkal kevesebb víz megy majd kárba, ami nekünk és a bolygónak is jó.

Rezsicsökkentő kütyüt dob piacra az IKEA, ami a bolygón is segít

Az Altered Company svéd innovációs startuppal közösen alkotta meg az IKEA azt a kis kiegészítőt, ami sokat segíthet a legtöbb háztartásnak. Az Åbäcken porlasztóval a vízfogyasztás 65%-át meg lehet spórolni.

Ezzel a pazarlás mértéke és a rezsiszámlák összege is csökkenthető: mindkét dolog igen sürgető az aktuális helyzetben.

Mivel a konyhában és fürdőszobában alapvetően nincsen szükség kiemelkedően nagy víznyomásra, ezért a permetező használatával a percenkénti 5,7 literes vízfogyasztás 1,9 literre csökkenthető. Így hasonló érzete lesz a csapból jövő víznek (nem lesz gyengébb a sugár), de az elhasznált víz mennyisége csökken. Ráadásul a víz melegítéséhez is kevesebb energiára lesz szükség.

Hazánkban még nem indult meg a termék reklámozása, azonban az üzletlánc újságírói kérdésre elmondta, hogy októbertől, várhatóan 2290 forintos áron lehet majd megvásárolni a porlasztót, ami a legtöbb hagyományos csaphoz használható lesz.

Forrásunk volt.


Hírek, újdonságok, érdekességek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...