Mikor és mennyire adakoznak a magyar emberek? Rendszeresen segítünk másokon, vagy inkább akkor, ha tényleg nagy a baj?
Rendszeres jótékonyság helyett inkább akkor adakozunk, amikor a helyzet megkívánja, és értesülünk a lehetőségről, túlnyomórészt pedig a rászoruló és a beteg embereknek segítünk tárgyi adományokkal – derült ki a Tesco jótékonykodási attitűdökről szóló felméréséből. Az áruházlánc koronavírus-járvány kapcsán készített kutatása szerint a válaszadók mintegy harmada támogatta a rászorulókat a járvány kezdetén. A felmérés rávilágított arra is, hogy az adományozók mintegy fele kételkedik abban, hogy támogatása valóban jó helyre kerül, ezért inkább megbízható szervezetek konkrét célra meghirdetett akcióihoz csatlakozik, ahol nyomon tudja követni adománya sorsát.
A Tesco júliusban végzett kérdőíves felmérése alapján a válaszadók 85 százaléka vesz részt jótékonysági programban valamilyen gyakorisággal. A rendszeres adományozással szemben viszont – anyagi okok miatt is – sokkal meghatározóbb az alkalmi segítségnyújtás. A koronavírus-járvány kezdetén például a válaszadók több mint egyharmada támogatta különféle módon a rászorulókat. Mintegy 40 százalékuk pénz- és élelmiszer-csomagokkal vagy maszkok eljuttatásával az idős embereknek, míg 10-20 százalékuk intézményeknek adományozott védőfelszerelést, illetve élelmiszert egészségügyi dolgozóknak. Általánosságban a támogatók többsége akkor cselekszik, ha szembejön vele a lehetőség, vagy felhívják rá a figyelmét, egyharmada pedig szükséghelyzetben, például árvíz vagy egyéb katasztrófa esetén, míg 20 százalék a karácsony előtti időszakban a legfogékonyabb erre. Az önkéntes munkában való részvétel idő hiányában nem jellemző, a kitöltők inkább a pénz- és tárgyadományokat kedvelik.
A válaszadók sokféle ügyet támogatnak, akár párhuzamosan többet is. Közülük legtöbben a rászoruló emberekét és beteg gyermekekét, amit sorrendben az állatvédelem, a környezet- és természetvédelem, valamint a kulturális értékek megőrzése követ. Azt, hogy milyen jótékonysági akcióhoz csatlakoznak, szinte egyenlő arányban a kezdeményező szervezettől, a támogatás céljától, a kedvezményezettek körétől, valamint az adományok sorsától teszik függővé.
A három leginkább támogatott szervezet
A nagyobb, ismertebb szervezetek közül a legtöbben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, illetve a Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt kezdeményezéseiben vettek részt, de a kitöltők több mint 20 százaléka támogatta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet, illetve a Baptista Szeretetszolgálatot is valamilyen formában. Az adományozók közel fele ugyanakkor szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy felajánlása tényleg célba jut, továbbá fontos számára, hogy megbízható cégek, szervezetek álljanak a gyűjtés mögött, több mint egyharmaduknál pedig az is szerepet játszik a döntésben, hogy mennyire egyszerű az adományozási folyamat.
„Felmérésünk szerint a kitöltők több mint 95 százaléka fontosnak tartja, hogy ne csak a nonprofit szervezetek, hanem cégek is indítsanak jótékonysági eseményeket. Fontos nekik az is, hogy megbízható szervezetek álljanak az adománygyűjtések mögött. A Tescónál mindig konkrét célokért, megbízható, transzparens stratégiai partnerek bevonásával indítunk kampányt. Különösen büszke vagyok arra, hogy jelenleg két jótékonysági programunk is fut, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület javára egy rekord hosszúságú tartósélelmiszer-gyűjtő akció, az Ökumenikus Segélyszervezet bevonásával pedig egy iskolakezdési pénzadomány-gyűjtés, amelyekkel a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott családoknak szeretnénk segíteni”
– mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.
Tartós élelmiszert gyűjt a Tesco augusztus 31-ig
A június 19-én indult tartósélelmiszer-gyűjtés keretében a vásárlók augusztus 31-ig adhatják le a rászorulóknak szánt tartós élelmiszereket mind a 201 hazai Tesco áruházban, amit a vállalat az Élelmiszerbankon keresztül juttat el azoknak, akiknek igazán szükségük van rá. Akik szeretnének részt venni a támogató akcióban, számos termék közül választhatnak – az adományozható élelmiszerek közé tartozik például a rizs, a tészta, a cukor, az olaj, a lekvár, különböző befőttek, konzervek, illetve a tea és a kávé is. Az adományozás folyamata egyszerű és teljesen biztonságos: csupán annyi a teendő, hogy a vásárlást követően az átadásra szánt élelmiszereket elhelyezik a kasszasoron kívül található, erre a célra kijelölt gyűjtőponton.
Az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtő kampányát pedig szeptember 6-áig támogathatják a vásárlók a kasszáknál kapható 250 forintos adománykuponok megvásárlásával. A teljes befolyt összeget az áruházlánc a Segélyszervezet számára ajánlja fel, akik az adományból hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosítanak iskolaszereket.
A fotón a sütemény alja van felül, a szilikonos formám volt ilyen szép körkörös mintázatú. Picit megolvasztott fagyasztott meggyel tálaltam, igazán jól esett ebben a nagy melegben.
A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...
Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...
A mosogatógép az egyik legnagyobb konyhai áldás, egészen addig, amíg azt nem vesszük észre, hogy a poharak foltosak, a tányérokon pedig megmaradnak az ételdarabkák. Mielőtt azonban szerelőt hívnál vagy új gépben gondolkodnál, érdemes egy egészen egyszerű praktikát bevetni: elég lehet hozzá egy fogpiszkáló.
Nem kell nélkülöznünk klasszikusok készítését melegben sem, mutatjuk a könnyítést! Zöldséges csorbaleves, töltött paprika és Rákóczi túrós is helyet kaptak a menüben.
A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!
Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...