Idén lesz 10 éves a VinCE Budapest Wine Show, egy hónap az indulásig!

Áprilisban ismét VinCe, azaz az egyik legszínvonalasabb boros rendezvény Budapesten - immáron tizedszer!

Egy hónap múlva tizedik alkalommal várja a szakmai látogatókat és borkedvelőket a VinCE Budapest Wine Show.

Ma már tradíciónak számít, hogy a boros szakma és a borkedvelők a VinCE Budapest Wine Show-n gyűlnek össze minden évben, hogy megismerjék a borvilág újdonságait és érdekességeit, megkóstolják a hazai és nemzetközi csúcsborokat, és kapcsolatokat építsenek. 2010-ben szervezték meg először az eseményt, idén pedig már a 10. VinCE Budapest várja látogatóit április 25-27. között a Várkert Bazárban.

Negyedmillió üvegnyi bor és párlat

Az idei eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők visszatekintettek az eddigi évek eredményeire, és bemutatták azokat a borászokat, akik már 2010-ben is jelen voltak kiállítóként.

Csúcsborok itthon és külföldön

Az eseményen Vancsik Ivett, a VinCE Budapest szakmai vezetője elmondta: az idei mesterkurzusokon lehetőség lesz 10 éves magyar csúcsborok kóstolására, fókuszba kerülnek a legjobb hazai dűlők, ízlelhetünk Villányi REDy-t és a Villányi Franc-t, és az ismét hódító útjára indult gin hazai vonatkozására is fény derül.

Természetesen a külföldi különlegességek sem maradnak el: a #10yearchallenge jegyében hat neves champagne-ház tíz éve palackba került, a 2008-as szüreti évjáratból származó tételeivel is találkozhatnak a mesterkurzus vendégei, illetve az Óvilág és az Újvilági ikonikus vörös cuvée-it is alaposabban megismerhetik.

A világ vezető családi pincészeteitől válogatott tételek közül az Antinori és a Symington képviselője személyesen mutatja be a kiváló toszkán és portói borokat.

Ikonikus pillanatok, különleges történetek

A jubileumi sajtóeseményen felidézték az elmúlt 9 év legemlékezetesebb pillanatait is. Ilyen volt például, amikor megkóstolhatták azon szőlőfajta borát, amelyet a szőlőgenetikusok szerint Jézus osztott meg tanítványaival az utolsó vacsorán.

A múltidézés mellett a jelen technológia újdonságainak is teret adtak a szervezők az elmúlt években, például amikor a közönség bevonásával iPad-ek segítségével választották ki a kóstolt borok legjobbikát.

Ahogyan eddig, idén is a legjobb borokkal és a szakma krémjével várják a rendezvény vendégeit, amelyet éppen egy hónap múlva szerveznek a Várkert Bazárban.

Ezt láttad már az ízHUSZÁRon?

Ebben a vajban van egy meglepő összetevő, mégis a legmenőbb séfek imádják

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...