Hihetetlen, de igaz! Maffiózókat és terroristákat is fogva tartó börtönben nyitottak éttermet

Az ételeket a rabok készítik, és szolgálják fel, a menüt pedig hivatásos szakácsok állítják össze. Ti kipróbálnátok egy ilyen éttermet?

Az elítéltek által üzemeltetett, nyilvános vendéglő nyílik a hírhedt római Rebibbia börtönben, ahol maffiózókat, terroristákat és más veszélyes bűnözőket tartanak fogva szigorú őrizet mellett. Az Uccelli in gabbia (Madarak kalitkában) nevű étteremben a fogvatartottak készítik el az ételeket, ők is szolgálnak fel, de csak olyanok, akik csekélyebb súlyú bűncselekmény miatt kerültek rács mögé, és nem számítanak veszélyesnek. A felszolgált ételekhez használt alapanyagok egy részét is a börtönben állítják elő. A menüt hivatásos szakácsok állítják össze - írja az MTI.

A La Repubblica című római lap szerint a 80 férőhelyes börtönvendéglő egyelőre csak pénteki napokon és csak június-júliusban működik. Aki itt akar étkezni, annak legalább három napra előre kell helyet foglalnia, és okostelefont vagy kamerát nem vihet be.

Az éttermet a fegyintézet azon kertes részében alakították ki, ahol hozzátartozóikkal találkozhatnak az elítéltek. Az étteremet azonban a fogvatartottak családtagjai nem látogathatják, sem olyanok, akiket valamilyen okból nyilvántart a rendőrség.

A kezdeményezéssel lehetőséget akarunk adni az elítélteknek, hogy dolgozzanak, és fel akarjuk számolni azt az előítéletet is, hogy a bűnözők menthetetlenek - mondta Luciano Pantarotto, a börtönéttermet működtető Men at Work szociális szövetkezet elnöke.

Olaszországban nem az Uccelli in gabbia az egyetlen börtönben működő étteremben. 2015-ben, Milánóban nyílt meg az ország első ilyen étterme, az InGalera.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborkás újkrumplileves

A kovászos uborka nyáron szinte kötelező szereplője a hűtőnek, de nemcsak köretként vagy magában érdemes elővenni. Ebben a házias levesben az újkrumplival, a tejföllel és a friss ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.